Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Marad az adórendszerben a félszuperbruttó

A kormánynak "esze ágában sincs" visszatérni a többkulcsos, progresszív adórendszerhez - közölte a miniszterelnök szóvivője, hangsúlyozva: a kabinet az egykulcsos, arányos adórendszer kiteljesítésének útján megy tovább.

Szijjártó Péter szerdán újságírók előtt kifejtette: 2012-ben kivezetik a korábbi, "torz" adórendszer megmaradt elemeit, így az adójóváírást és a félszuperbruttót.

Azok esetében, akik havi bruttó 202 ezer forint alatt keresnek, mindkettőt kivezetik, azoknál pedig, akiknek 202 ezer forint feletti a havi jövedelmük, a félszuperbruttó kivezetése két lépésben - 2012-ben, majd 2013-ban - történik meg.

A 202 ezer forint alatt keresők egy részével előfordulhatna, hogy veszteséget szenvednének el, ám - mivel "senki nem kereshet kevesebbet" az arányos adórendszerre való átállás miatt - őket kompenzálni fogják, mégpedig abból a forrásból, ami a 202 ezer forint felett keresők félszuperbruttójának két lépcsőben történő kivezetéséből marad a rendszerben - ismertette, hozzátéve, hogy 202 ezer forint felett mindenki többet fog keresni. Ebben a kategóriában mindenkinek két lépcsőben növekszik majd a keresete, mivel a félszuperbruttót két lépésben vezetik ki - mutatott rá.

A pontos részleteket tartalmazó megoldási javaslatot jövő szerdán terjeszti a kormány elé Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter - közölte a szóvivő.

Szijjártó Péter azt mondta, a többkulcsos, progresszív adórendszer volt az egyik okozója annak, hogy Magyarország gazdaságilag rendkívül nehéz helyzetbe került. A többkulcsos, progresszív adórendszer bonyolult volt, munka-, család- és vállalkozásellenes, adóelkerülésre adott lehetőséget, büntette a munkát - tette hozzá. Ezzel szemben - folytatta - az egy, 16 százalékos kulccsal dolgozó, arányos adórendszer támogatja a munkát, a családokat és a vállalkozásokat. Kijelentette, az arányos adórendszer kialakítása folyamatának végére senki nem fog rosszabbul járni a szisztémával - "mindenfajta kiegészítő elem nélkül".

A minimálbér tervezett emelésével kapcsolatos kérdésre a kormányfő szóvivője azt mondta: két ügyben is konzultál a kormányzat a munkaadókkal. Egyrészt a minimálbér növelésével, másrészt a béremelési ajánlással összefüggő tehermegosztásról.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden közölte: a tárca a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsnak a minimálbér 92 ezer forintra, valamint a garantált bérminimum 108 ezer forintra emelését javasolja, emellett a versenyszférára vonatkozóan 5 százalékos béremelési ajánlást tesz.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára az MTI-nek rámutatott: a nyilvánosságra hozott adatok szerint az NGM a minimálbérnél 18 százalékos, a garantált bérminimumnál 15 százalékos emelésre tesz javaslatot a versenyszféra általános 5 százalékos béremelése mellett, miközben a gazdaság jövőre maximum 1,5 százalékkal nő. Ezt a bérterhet a versenyszféra csak akkor tudja vállalni, ha állami kompenzációt kap - jelentette ki a VOSZ-főtitkár.

Ellenzéki bírálat

Szerdán minden ellenzéki párt bírálta a kormány adópolitikáját. Az MSZP és az LMP egyaránt úgy vélekedett, hogy megbukott az egykulcsos adórendszer, és ezt a kabinet is beismerte. A Jobbik azt közölte, a párt számára átmenetileg sem elfogadható a kormány által tervezett kompenzációs szisztéma a személyi jövedelemadó rendszerén belül.

A nemzetgazdasági tárca kedden tudatta: a kormány tisztában van azzal, hogy a béremeléseket követően is lehetnek olyan munkavállalók, akik rövid távon nettó keresetcsökkenést szenvedhetnek el az adórendszer átalakítása miatt. Ezért létrehoz egy olyan célzott kompenzációs rendszert, amely azokat a munkavállalókat segítené, akik ténylegesen alacsony jövedelemmel rendelkeznek, és nem kapnak "jövedelemkiegészítést" a fekete- és szürkegazdaságból - ismertette a minisztériumi közlemény, kifejtve, hogy a kompenzációs rendszer működéséhez a kormány a bevételi erőforrásokat a személyi jövedelemadó rendszerén belül kívánja biztosítani.

Mindaddig, amíg az egykulcsos adó bevezetése bárkinek is jövedelemkiesést okoz, addig az eddigi adóterheknél alacsonyabb mértékű, átmeneti jellegű hozzájárulást kell fizetni a havi bruttó 202 ezer forint feletti jövedelemmel rendelkező munkavállalóknak. Az intézkedés csak az értékhatárt meghaladó részt érinti.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×