Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Alkotmánybírósághoz fordul a Bankszövetség

A Magyar Bankszövetség az Alkotmánybírósághoz, illetve az Európai Unió illetékes intézményeihez fordul a végtörlesztés ügyében. A szervezet szerint jóval több azok száma, akiket a rögzített árfolyamon történő végtörlesztés negatív hatásai érinthetnek, mint azoké, akik ennek előnyeiből részesülnek.

A közlemény emlékeztet arra, hogy a Magyar Bankszövetség már a rögzített árfolyamon történő végtörlesztés bejelentését követően felhívta a közvélemény figyelmét, hogy a tervezett intézkedés alkotmányellenes, és ellentétes az Európai Unió jogrendszerével. Emellett a lépés várható jelentős makrogazdasági, rendszerstabilitási és növekedési kockázataira is figyelmeztetett.

Az Országgyűlés döntése előtt a szervezet részletesebben is kifejtette a kormányfőnek és a nemzetgazdasági miniszternek írott levelében a várható negatív következményeket. A végtörlesztésről szóló törvénytervezet alkotmányellenességét megindokolva, levélben kérte az államfőt, hogy küldje meg a jogszabályt aláírás előtti véleményezésre az Alkotmánybíróságnak - olvasható a közleményben.

A Bankszövetség elnöksége megerősíti korábbi véleményét, mely szerint a parlament által megszavazott törvény hatályba lépése komoly károkat okozhat az egész magyar gazdaság működésében.

A szervezet közleménye szerint a törvény miatt előálló negatív pénz- és tőkepiaci hangulat már hatással volt a forint árfolyamára. Az emelkedő országkockázat és a romló forintárfolyam nem zárható ki, hogy kamatemelkedéshez vezet, mely egyrészt növeli az államadósság finanszírozásának költségeit, másrészt a vállalati és lakossági hitelkamatok emelkedését is eredményezi. Így negatívan érinthet több millió hazai lakossági és vállalati hiteladóst, akik forintban vették fel hitelüket - fejtették ki.

Fennáll a veszélye annak, hogy az emelkedő kamatkörnyezetben romlik az államháztartás pozíciója és a gazdasági növekedés lehetősége. Az intézkedés emellett mind az adósok, mind a hitelezők számára veszélyezteti a kiszámíthatóságot és a jogbiztonságot - olvasható a közleményben.

A Magyar Bankszövetség elnöksége kötelességének érzi felhívni a közvélemény figyelmét arra, hogy - a fenti kockázatok eredőjeként - jóval több azok száma, akiket a rögzített árfolyamon történő végtörlesztés negatív hatásai érinthetnek, mint azoké, akik ennek előnyeiből részesülnek. A gyengülő forintárfolyam kihat azon devizaadósokra is, akik nem tudják igénybe venni a végtörlesztés lehetőségét, az emelkedő forint kamatszint pedig minden lakossági és vállalati forinthitellel bíró ügyfelet negatívan érinthet. A növekedési kilátások várható visszaesése egyaránt hatással lehet minden magyar háztartásra és vállalatra, mivel romlanak a foglalkoztatás és a beruházások növekedésének esélyei - teszik hozzá.

A testület ismételten megerősíti véleményét, hogy a rögzített árfolyamon történő végtörlesztésről szóló törvény alkotmányellenes, így a jogszabály kihirdetését követően a bankok az Alkotmánybírósághoz, valamint az Európai Unió illetékes intézményeihez fordulnak. Az elnökség ugyanakkor kész minden olyan egyeztetésre, amelynek célja, hogy a kormányzattal együttműködve keressen alkotmányos és törvényes keretek között megoldást a lakossági hiteladósokat sújtó problémákra - zárul a közlemény.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×