eur:
388.98
usd:
361.24
bux:
68694.86
2024. május 7. kedd Gizella

A Miniszterelnökséghez kerül a távozó államtitkár - lapszemle

Távozik a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkári posztjáról Nyitrai Zsolt, aki a Miniszterelnökséghez kerül át - értesült az Index.

A portál - meg nem nevezett forrásból származó információira hivatkozva - azt írta: Orbán Viktor kormányfő Hajdúszoboszlón, a Fidesz-KDNP frakcióülésén bejelentette, hogy Nyitrai Zsolt a jövőben a Miniszterelnökségen a nemzeti konzultációk szervezésével és kormányzati szintű személyzeti ügyekkel foglalkozik majd. A hírportál információi szerint az NFM-ben nem töltik be az eddigi infokommunikációs államtitkár helyét.

A Népszabadság arról ír, hogy még ebben a hónapban ki kell írni a BKV buszos alvállalkozóit kiválasztó közbeszerzési tendert, amiről Kocsis István vezérigazgató távozása előtt tartott közgyűlésen határoztak.
A lap megjegyzi: a pályázat kiírásával nem lehet megvárni a személyszállítási törvény megszületését és az ennek alapján megkötött közszolgáltatási szerződést sem, így az új buszszerződéseket a nem létező közszolgáltatási szerződés alapján kötnék meg, de a BKV nem vállalhat olyan kötelezettséget, amelyre nincs szerződésben rögzített finanszírozási háttere, ezért a Budapesti Közlekedési Központtal konzorciumban kér ajánlatokat.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy hamarosan megkezdődik a miskolci második geotermikus kút és a kistokaji térség első kútjának fúrása. Bokorovics Balázs, a Pannergy igazgatóságának elnöke a lappal közölte: a Miskolc mellett a fúróberendezés felépítése a napokban fejeződik be, így a fúrási munkálatok várhatóan egy-két héten belül elkezdődhetnek. A kistokaji térségben a munka várhatóan másfél hónapig tart.

A dunántúli nagyvárosokban működő kölcsönzők forgalmának jelentős - 15-20 százalékos, esetenként 40 százalékos - bővüléséről számolnak be a Napi Gazdaság hétfői számában megkérdezett tulajdonosok. Az elmúlt hónapokban a Nyugat-Dunántúlon, az Õrségben és a Balatonnál is számos kölcsönző nyílt.
Az elemzők szerint Magyarországon a válság, a fejlettebb gazdaságokban a fogyasztói tudatosság generálja a kölcsönzői szolgáltatások fejlődését. Ma már a babakocsi, a bútor, a konyhai kisgépek és szórakoztató elektronika mellett például bolti berendezéseket is lehet kölcsönözni, amit döntően addig vesznek bérbe, ameddig eldől, hogy egy újonnan nyitott üzlet megáll-e a talpán. Egy-egy eseményhez kapcsolódóan ma már színpadi eszközöket, hangszereket, erősítőket és játékokat is lehet kölcsönözni.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mbappé az utolsó párizsi BL-meccsére készül a PSG mezében

Mbappé az utolsó párizsi BL-meccsére készül a PSG mezében

A Borussia Dortmund egygólos előnnyel kezdi a Bajnokok Ligája-elődöntő ma esti második mérkőzését a Paris Saint-Germain ellen. A sárga-feketék 2013 óta először juthatnak be a fináléba. A helyzet nem egyszerű: a francia bajnok ebben a sorozatban egyszer már legyőzte a Parc des Princes-ben a Dortmundot.

A szakszervezet szerint 25 milliárdból meg lehetne oldani a felsőoktatási dolgozók béremelését

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete addig nem kezdeményez újabb tárgyalást, amíg az államtitkárság nem áll elő konkrét javaslattal és ígérettel a felsőoktatásban dolgozók bérhelyzetének rendezését illetően – mondta az InfoRádióban Gregor Anikó szakszervezeti titkár. Arról is beszélt, hogy készek lennének segíteni a minisztériumnak abban, hogy találjanak forrásokat a költségvetésben a követelések teljesítésére.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Folytatódik az emelkedés a tőzsdéken

Folytatódik az emelkedés a tőzsdéken

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországban érkeznek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül érkezik még európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi adatokat is ma közlik. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. Ami a mai napot illeti, egyelőre ktiart a tegnapi optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexeknél kisebb emelkedést láthatunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×