Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Pert nyert a Média Hungária a Club Tihannyal szemben

A Club Tihany kárt okozott a "Media Hungary 2010" konferencia szervezőjének, amikor érvényesen létrejött szerződésük ellenére tavaly májusban a konferencia idejére leszerződött egy harmadik féllel, így a rendezvény eredeti helyszínét nem biztosította a Media Hungaria számára, amelynek ezért a konferenciát váratlanul egy másik helyszínen, Balatonfüreden kellett megrendeznie. A Veszprém Megyei Bíróság ma kihirdetett közbenső ítélete értelmében a Club Tihany ezzel kárt okozott az ügyvédi irodánk által képviselt Media Hungária felperesnek, amit meg kell térítenie.

Az ügy háttere, hogy a Média Hungária Konferenciairoda 13 éven át folyamatosan a Club Tihanyban rendezte meg a Média Hungary és Internet Hungary konferenciákat minden év májusában, illetve októberében.

A 15. születésnapját ünneplő Média Hungary konferenciát a szervezők természetesen 2010-ben is a szokott helyszínen kívánták megtartani, s ehhez a sok év alatt kialakult módon gondoskodott is a Club Tihany lefoglalásáról.

A szállodát üzemeltető Club Tihany Zrt. azonban május 10-én - azaz mindössze egy héttel (!) az évente 1200-1300 főt vonzó kétnapos konferencia előtt - arról tájékoztatta több mint egy évtizede együttműködő partnerét, hogy a hónapokkal korábban, közösen kijelölt és megállapodott időpontban mégis más rendezvény, illetve konferencia számára biztosítja a Club Tihany teljes kapacitását (szálláskontingens, ellátás, egyéb szolgáltatások és a kapcsolódó infrastruktúra).

A szervezők a rendelkezésre álló egyetlen hét alatt a konferenciát "áttelepítették" Balatonfüredre, ahol a konferencia végül több mint 1200 résztvevővel sikeresen lezajlott. A költözés azonban jelentős többletköltséggel járt, ezért a Média Hungária a konferenciát követően kártérítési igényt jelentett be a Club Tihanyhoz. Mivel ez nem hozott eredményt, a társaság a Veszprém Megyei Bírósághoz fordult kárai megítéléséért.

A Veszprém Megyei Bíróság a mai napon hozott ítéletet az ügyvédi irodánk által képviselt Média Hungária felperesnek, a Club Tihany alperes ellen, a 2010. május 18-19-én rendezett "Media Hungary 2010" konferencia kapcsán indított ügyben.

A ma kihirdetett közbenső ítéletben a megyei bíróság megállapította, hogy a Club Tihany kártérítési felelőssége fennáll a Media Hungáriával szemben, mert érvényesen létrejött szerződésük ellenére szerződött a konferencia idejére egy harmadik féllel, így a rendezvény eredeti helyszínét nem biztosította a felperes számára. Ezért a konferenciát a felperesnek váratlanul egy másik helyszínen, Balatonfüreden kellett megrendeznie. Ezen magatartásával a Club Tihany kárt okozott a Media Hungária Bt. felperesnek, amelyet meg kell térítenie - írta Ruttner György ügyvéd, a Media Hungária felperes jogi képviselője.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×