eur:
394.09
usd:
365.69
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Lemond a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia két vezetője

Április 20-i hatállyal lemond tisztségéről a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia elnöke, Dobszay László és ügyvezető elnöke, Ferencz Győző - tájékoztatott a testület.

Mint a közleményben Ferencz Győző fogalmaz, a lemondás oka részben tiltakozás a Széchenyi Akadémiát ért méltatlanság ellen, részben pedig azt jelzi: úgy érzi, nem tudta kellő súllyal érvényesíteni a testület érdekeit.

"A következő közgyűlésig azonban, amelyet hamarosan összehívunk, és amelyen meghatározzuk a további teendőket, az ügyvezető elnöki feladatokat ellátom" - írta Ferencz Győző.

A testület két vezetője azután mond le tisztségéről, hogy a végszavazás előtt álló új alkotmány-javaslatban szerepel a Magyar Tudományos Akadémia mellett a Magyar Művészeti Akadémia szabadságának védelme és szervezeti önállóságának biztosítása, az MTA önálló alapszabállyal rendelkező társult intézményeként 1992-ben létrehozott Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia azonban kimaradt a javaslatból.

Ferencz Győző az MTI-nek a múlt héten úgy nyilatkozott: "az lett volna a legszerencsésebb, ha az alaptörvényben az állna, hogy Magyarország kormánya garantálja a tudományos kutató- és a művészeti alkotómunka szabadságát, és nem neveznének meg külön testületeket."

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×