Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
325.01
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Így terhelik a Margit hidat

Megkezdték a szakemberek a Margit híd terheléspróbáját, amelyet egész hétvégén folytatnak. Az eredmények kiértékelése után már akár a hét közepén is visszaadhatják a hidat a forgalomnak.

A felújítás alatt lévő átkelőre 30 tonnás teherautók hajtottak fel, majd a szakemberek megvizsgálták, hogy a híd hogyan reagál ekkora terhelésre. Dunai László, a Budapesti Műszaki Egyetem professzora, a próba művezetője a helyszínen elmondta: megpróbálják azokat a terheket szimulálni, amelyeket az élettartama alatt a híd kaphat. Megmérik azt is, hogy a híd szerkezetének mekkora lehajlásai vannak, illetve a szerkezet kritikus pontjaiban mekkora feszültség keletkezik - tette hozzá.

Korábban a beruházást végző Mh 2009 konzorcium szóvivője az InfoRádióban elmondta: ma a pesti, holnap pedig a budai oldalon végzik a próbaterhelést, ezért a hídon még a megkülönböztető jelzést használó járművek sem haladhatnak át. Tóth Kata szólt arról is, hogy a gyalogosok szombat délután 4 óráig csak a budai hídfő és a Margitsziget között, míg holnap reggel fél 7 és délután 3 óra között csak a pesti hídfő és a sziget között közlekedhetnek az északi járdán.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×