Infostart.hu
eur:
362.46
usd:
322.75
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Határozottan fel kíván lépni az MSZP a szélsőjobb ellen

Az MSZP európai parlamenti delegációja "támogatja az Európai Szocialisták Pártjának (PES) a múlt héten elfogadott felhívását, amely a szélsőjobboldallal szembeni határozott fellépésre hívja fel a demokratikus centrumpártokat" - áll a delegáció Strasbourgban kiadott közleményében.

Az említett "dokumentum az EU alapjogi chartájára hivatkozva szólítja fel az európai politikai pártokat arra, hogy küzdjenek a szélsőséges eszmék ellen és szorítsák ki a szélsőjobboldalt az európai politikai színtérről".

"Új európai jelenséggel állunk szemben. Azt látjuk ugyanis, hogy ma már nemcsak szélsőséges, hanem jobbközépnek mondott pártok is gyakorta átveszik a szélsőjobboldali, populista retorikát és a szélsőséges ideológiák egyes elemeit is. Ez egyre veszélyesebben sodorja Európát a szélsőséges nézetek kimondhatósága irányába" - mondta Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti delegációjának vezetője a közlemény szerint.

Idézett nyilatkozatában Göncz Kinga úgy véli: "A gazdasági, pénzügyi válság nyomán is több millióan veszették el az állásukat Európa szerte, családok sokasága néz szembe a létbizonytalansággal. A magukra hagyott embereket könnyen megtalálják a szélsőjobboldali eszmék... A szolidaritás hiánya aláássa a közbizalmat, és ha nem teszünk lépéseket az elszegényedés és a kirekesztés ellen, óhatatlanul teret nyernek az ordas eszmék."

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×