Infostart.hu
eur:
363.01
usd:
322.15
bux:
147895.79
2026. november 4. szerda Károly

Segítene az áldozatokon a timföldgyár vezetése

Csütörtökre bezárják az Ajka határában hétfőn megsérült vörösiszap-tároló kazettát, és ezzel megszűnik a lúgos folyadék szivárgása - tájékoztatta az InfoRádiót a MAL Magyar Alumínium Termelő Zrt. elnöke. Tolnay Lajos hangsúlyozta: a cég erejéhez mérten maximális részt vesz a kárenyhítésben, függetlenül attól, hogy a harmadik félnek okozott károkat illetően mekkora biztosítással rendelkezik.

Sokkolta a MAL vezetését, ami történt, hiszen egy korrektül üzemeltetett és rendszeresen karbantartott berendezés hibásodott meg - mondta az InfoRádiónak a cég elnöke. Tolnay Lajos hozzátette: semmi jel nem mutatott arra, hogy gond van azzal a kazettával, amelynek sarka hétfőn kidőlt, és az abban tárolt vörösiszappal keveredett lúgos víz három települést öntött el.

A MAL vezetése mélységesen sajnálja, ami történt - közölte Tolnay Lajos, megjegyezve: egyre valószínűbb, hogy a rendkívüli időjárás, a szokásosnál több csapadék is hozzájárulhatott a kazetta meghibásodásához, de a pontos okokról csak a szakértői vélemények elkészülte után lehet csak felelősséggel nyilatkozni.

A MAL Zrt. elnöke arról is beszélt, hogy a vállalat vagyoni biztosítása 8,5 milliárd forint értékű, ami biztosan fedezi az üzemi berendezésekben keletkezett kárt.

"Az igazi probléma abban áll, hogy a harmadik személyeknek okozott kárral szemben nagyon alacsony a biztosítási érték, hiszen ebben az iparágban nem szoktak ilyen balesetek előfordulni" - közölte Tolnay Lajos, hangsúlyozva: felelős vállalatként a humanitárius segélynyújtáson túlmenően is részt kívánnak venni a kárenyhítésben, az érintett települések lakóinak kártalanításában.

A timföldgyár elnöke azt is elmondta, hogy csütörtök reggelre várhatóan befejeződik a sérült kazetta körüli ideiglenes gát építése, amely megakadályozza, hogy a vörösiszapos, lúgos víz tovább szennyezze a környezetet.

A következő lépés a sérült kazetta helyreállítása lesz; ehhez segítségül hívják az építmény tervezőit is.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

A közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz vagy 6-os kartont, vagy mágnesszalagot, vagy mindkettőt az Állambiztonsági Levéltár, mint az a Nyitott Akták szerda délelőtti indulása óta nyilvános.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Fordulatos kereskedés alakult ki a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában több helyen esés bontakozott ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban kerültek, azonban délelőtt megérkezett a pozitív fordulat. Hasonló látszott a kriptopiacon is, a kezdeti esést gyorsan ledolgozták a fontosabb eszközök. Európában már eleve kisebb emelkedéssel indult a nap, majd délelőtt jelentősen begyorsult az emelkedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×