Infostart.hu
eur:
363.01
usd:
322.15
bux:
147895.79
2026. november 4. szerda Károly

Új eszköz segíti a mélyszegénységben élőket

A vízrendszerek karbantartásával kapcsolatos közmunkaprogramhoz kötődő felzárkóztatási programról határozott első ülésén a társadalmi felzárkózási tárcaközi bizottság.

Létrejött az eszköz, amely a jövőben hathatósan segítheti a mélyszegénységben élők ügyét - mondta Balogh Zoltán a közigazgatási és igazságügyi minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Társadalmi Felzárkózási és Cigányügyi Tárcaközi Bizottság első ülése után.

A testület feladata, hogy koordinálja azokat a programokat, amelyek társadalmi fejlesztés révén be tudják vonni a hátrányos helyzetűeket a gazdasági növekedés beindításába.

A bizottság első ülésén egy kiegészítő felzárkóztatási program indításáról határozott, amelyet majd a vízrendszerek karbantartásával kapcsolatos közcélú közmunkaprogramhoz fognak kapcsolni.

Balogh Zoltán úgy vélte, a 10 ezres létszámú foglalkoztatási program résztvevőinek 15-20 százaléka a program lezárása után is a rendszerben tud maradni. Később ugyanis a tervek szerint a foglalkoztatási programokat összekötik a képzési és a gyermek-felzárkóztatási, majd a lakhatási programokkal.

Balogh Zoltán arról is beszámolt, hogy hamarosan megteremtik az etnikai adatok nyilvántartásának törvényi feltételeit - természetesen kizárólag statisztikai céllal, anonim módon.

Farkas Flórián, a bizottság társelnöke úgy fogalmazott: felgyorsulhatnak a társadalmi felzárkózási programok, és annak külön örül, hogy e legutóbbi nemcsak a cigányság, hanem minden hátrányos helyzetű felzárkózását segíti. Mint mondta: a bizottságban a cigány emberek véleményét és javaslatait fogja képviselni. A cigányság civil szervezeteivel a kormány a hamarosan megalakuló Cigányügyi Koordinációs Tanácson keresztül kívánja felvenni a kapcsolatot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

A közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz vagy 6-os kartont, vagy mágnesszalagot, vagy mindkettőt az Állambiztonsági Levéltár, mint az a Nyitott Akták szerda délelőtti indulása óta nyilvános.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Fordulatos kereskedés alakult ki a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában több helyen esés bontakozott ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban kerültek, azonban délelőtt megérkezett a pozitív fordulat. Hasonló látszott a kriptopiacon is, a kezdeti esést gyorsan ledolgozták a fontosabb eszközök. Európában már eleve kisebb emelkedéssel indult a nap, majd délelőtt jelentősen begyorsult az emelkedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×