Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.07
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Szili után Gyurcsány is zászlót bont: szakadozik az MSZP?

Nem sokkal az önkormányzati választások után megindult a helyezkedés a szocialista pártban. Bár az Országos Választási Iroda összesítése szerint 49 településen vagy fővárosi kerületben szerezte meg a városvezetői széket szocialista polgármesterjelölt, a pártban és a párt környékén erőteljes mozgás indult meg. A volt házelnök, Szili Katalin bejelentette: új pártot alapít. Gyurcsány Ferenc volt kormányfő értesüléseink szerint ma tájékoztatja az MSZP vezetését arról, hogy új platformot alapít a vele együtt gondolkodókkal.

A választást követő reggelen kilépett Szili Katalin az MSZP parlamenti frakciójából. A volt házelnök elmondta: azért döntött így, mert - az általa elnökölt - Szövetség a Jövőért Mozgalom vasárnap létrehozta a Szociális Unió pártját, amelynek az elnökévé választották egyhangú döntéssel. Közölte: ezzel a lépéssel az MSZP alapszabálya szerint szocialista párttagsága megszűnt. Hozzátette: független képviselőként folytatja munkáját a parlamentben. Hozzátette, mandátumát az MSZP megyei listájáról kapta és nem adja vissza, mivel a szocialista párttal szakított, nem a választóival.

Szili közleményben nyilvánította ki, hogy az MSZP összeomlása kizárólag a magyarság nemzeti érzéseit és szociális érdekeit mellőző neoliberális politikájának a számlájára írható, egyben annak a végállomása is. Azt nyilatkozta: az MSZP-nek az önkormányzati választásokon elszenvedett vereséggel "vége van", másfél éven belül háromszor veszítettek, és ezért új baloldali pártra van szükség.

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke válaszul sajtótájékoztatót hívott össze, ahol erélyesen felszólította Szilit, hogy mondjon le parlamenti mandátumáról, mert megyei listás képviselőként a párt jóvoltából jutott az Országgyűlésbe. A pártelnök szerint "Szili Katalin Szűrös Mátyás útjára lépett" és úgy fogalmazott: téves a politikus helyzetértékelése.

Az ügyben megszólalt Gyurcsány Ferenc is, aki az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: "a volt házelnök az elmúlt évek alatt taposott egy önálló ösvényt magának, amely egyre jobban eltért az MSZP fő irányvonalától. Az a dolgunk, hogy sok sikert kívánjunk neki".

A Népszabadság értesülése szerint Gyurcsány is önálló ösvényre lép: a volt pártelnök egyfajta platformfúzióban gondolkodik. A lap úgy tudja, hogy a volt miniszterelnök az MSZP mai elnökségi ülésén ismerteti elképzeléseinek részleteit a párt felső vezetésével. Gyurcsány Ferenc állítólag az MSZP szociáldemokrata és progresszív platformjának egyfajta egyesítésével kívánja megerősíteni pozícióit a párton belül.

Előbbi a párt egyik legnagyobb hagyományokkal bíró tömörülése, élén azzal a Vitányi Ivánnal, aki sosem titkolta, hogy Gyurcsány politikájának egyik legfőbb támogatója. A Társulás a Szociáldemokrata Értékekért Platform tagja Hiller István volt kulturális miniszter, aki korábban Gyurcsánnyal együtt vezette a pártot. A Progresszív Platformot pedig az a Ficsor Ádám elnökli, aki korábban Gyurcsány kabinetfőnöke volt. A progresszívek között vállalt vezető szerepet több más, a volt kormányfőt nyíltan támogató fiatal politikus, így Molnár Csaba és Oláh Lajos.

A Népszabadság értesülése szerint a volt kormányfő sem a frakciót, sem a pártot nem kívánja szakítópróba elé állítani, ezért Szili Katalin megoldásával szemben inkább párton belüli, mintsem azon kívüli megoldást keresett a változtatásra.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×