Infostart.hu
eur:
363.11
usd:
322.46
bux:
148051.3
2026. november 4. szerda Károly

Illés Zoltán felfüggesztette a MAL Zrt. tevékenységét

Azonnali hatállyal felfüggesztette a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. termelői tevékenységét a környezetvédelmi államtitkár; Illés Zoltán egyúttal utasította a céget a megsérült tározó helyreállításra. A cég nem érzi magát hibásnak a katasztrófáért.

Az államtitkár kedd délután Kolontáron, a védelmi bizottság ülését követően az MTI tudósítójának azt mondta: a hétfő délutáni baleset óta a cég továbbra is folytatta a termelést, és felmerült a gyanú, hogy az ökológiai katasztrófa azért következett be, mert a zagytározóban sokkal több iszapot tároltak, mint amennyit szabad lett volna, illetve a cellák illesztése nem volt szakszerű.

Illés Zoltán szerint az is elképzelhető, hogy a túlterheltség miatt talajtörés következett be, és emiatt mozdultak el a sarokillesztékek. Az államtitkár utasította a céget, hogy "állítsa meg" a még mindig szivárgó vörösiszap további ömlését a tározóból.

A környezetvédelmi államtitkár azt is elmondta: elrendelte, hogy a környezetvédelmi felügyelőségek vizsgálják felül az úgynevezett zagytározók engedélyét.

A cég nem érzi magát hibásnak

Nem tarja hibásnak magát a Mal Zrt. az ajkai térségben kialakult katasztrófáért, és a cégvezetők állítása szerint a vörösiszap emberre nem veszélyes anyag, nem okoz maradandó károsodást, és a keletkezett kár is lényegesen kisebb, mint amekkorát emlegetnek.

Bakonyi Zoltán cégvezető és Tolnay Lajos cégelnök kedd délután Kolontáron, a védelmi bizottság ülését követően újságíróknak azt mondta: minden szabályt betartva működnek, ezért nem értik az okát, miért függesztette fel a környezetvédelmi államtitkár tevékenységüket. Ezért a Kormányzati Koordinációs Bizottság délutáni budapesti ülésén kezdeményezik, hogy a hétvégén újra indulhasson működésük.

A cégvezetők közlése szerint 30 millió forint humanitárius segélyt adnak az áradás okozta települések önkormányzatainak, de átfogó biztosításuk kizárja a harmadik fél iránti kártérítés lehetőségét. A környezetvédelmi államtitkár által említett 10 milliárd forintos kárt pedig túlzónak tartják.

Címlapról ajánljuk
Karikó, Vágó, Nógrádi, Kiss-Rigó – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

Karikó, Vágó, Nógrádi, Kiss-Rigó – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

A közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz vagy 6-os kartont, vagy mágnesszalagot, vagy mindkettőt az Állambiztonsági Levéltár, mint az a Nyitott Akták szerda délelőtti indulása óta nyilvános.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Fordulatos kereskedés alakult ki a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában több helyen esés bontakozott ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban kerültek, azonban délelőtt megérkezett a pozitív fordulat. Hasonló látszott a kriptopiacon is, a kezdeti esést gyorsan ledolgozták a fontosabb eszközök. Európában már eleve kisebb emelkedéssel indult a nap, majd délelőtt jelentősen begyorsult az emelkedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×