Infostart.hu
eur:
363.42
usd:
323.2
bux:
148936.16
2026. november 4. szerda Károly

Navracsics szerint ezért volt alacsony a részvételi arány

Az alacsonyabb részvételi adatok arra utalhatnak, hogy a választópolgárok szerint tavasszal eldőlt a mérkőzés - mondta az InfoRádiónak Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter.

A választók talán úgy látják, hogy tavasszal eldőlt a mérkőzés, így most már csak a helyi képviselő-testületek megválasztásával foglalkoznak - mondta az InfoRádiónak a közigazgatási és igazságügyi miniszter.

Navracsics Tibor azzal kapcsolatban, hogy alacsony volt a részvételi arányt, azt mondta: 1990-ben és 1994-ben még ennél is kevesebben szavaztak az önkormányzati választásokon, 1998-ban pedig a mostanihoz hasonló volt a részvételi eredmény.

Ebből tehát arra lehet következtetni, hogy ez a tipikus adat, 2002-ben és 2006-ban pedig szokatlanul magas volt. Ennek oka talán az lehetett, hogy e két évben nagyon szoros volt a tavaszi eredmény, ezért a választópolgárok az önkormányzati választást az országgyűlési "meghosszabításaként" fogták fel - vélekedett a miniszter.

Az InfoRádió is beszámolt arról, hogy az egyik választóhelyiségben például leszakadt a plafon, máshol gyerek esett egy szavazóurnába. Erről szólva Navracsics Tibor elmondta: a választási bizottságok már jól tudják kezelni az efféle történéseket, illetve a rendszeresen előforduló rosszulléteket, kisebb baleseteket.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter kiemelte: most fordult elő először, hogy a választás idején nyitva tartottak az okmányirodák, így több mint kétezren intézhették el a személyi igazolványukkal, lakcímkártyájukkal kapcsolatos ügyüket. Õk, ha nem kaptak volna erre lehetőséget, nem szavazhattak volna.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×