Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
325.06
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Fellegi: a választások után a kormánynak tárgyalnia kell az önkormányzatokkal

A választások után a kormánynak tárgyalnia kell az önkormányzatokkal, többek között a közszolgáltatások és a közművek jövőjéről - közölte Fellegi Tamás pénteken Szegeden.

Fontos kérdés például, hogy önkormányzati kezelésben maradjanak-e az egészségügyi és oktatási intézmények - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot irányító politikus szegedi egyetemistáknak B. Nagy Lászlóval, a Fidesz polgármesterjelöltjével közösen tartott előadásán.

A közművekkel kapcsolatban is lépésekre van szükség: az országban több száz vízmű működik több száz különböző árképzéssel - említette a politikus.

A kormány a kétharmados felhatalmazás birtokában egyetlen tollvonással is hozhatna döntéseket az önkormányzatokat érintő ügyekben, de demokráciában "nem szabad, s nem érdemes" ilyet tenni - fogalmazott Fellegi Tamás, aki szerint a Fidesz előreláthatólag megnyeri az önkormányzati választásokat, így ha mindenben nem is lesz egyetértés a helyhatóságok és a kormány között, a főbb célokat tekintve "harmónia" várható.

A kormány eltökélt szándéka, hogy megszorítások nélkül legyen úrrá a gazdasági nehézségeken - hangsúlyozta a politikus.

A miniszter kijelentette: bár a források szűkösek - a 2007-2013-as uniós költségvetési ciklusban rendelkezésre álló 8 ezer milliárd forintból az időarányos 3-3,5 ezer milliárd forint helyett csupán 1800 milliárd forint használható még föl -, azokra a fejlesztésekre, melyekre valóban szükség van, lesz pénz. Az igazán fontos projektek ötleteit azonban helyben kell kitalálni - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×