eur:
400.09
usd:
362.14
bux:
73059.71
2024. október 3. csütörtök Helga

Október 3-ára írta ki az önkormányzati választást az államfő

Október 3-ra tűzte ki az önkormányzati választás időpontját Sólyom László köztársasági elnök csütörtökön. A választás már az új szabályok szerint történik. A miniszterelnök üdvözli, hogy Sólyom László államfő a lehető legkorábbi időpontra írta ki az önkormányzati választást.

Az önkormányzati választáson a korábbinál kevesebb képviselőről döntenek a polgárok, ugyanis Országgyűlés június elején elfogadta a fideszes képviselők által benyújtott, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényjavaslatot. A jogszabály egyes esetekben szigorúbb követelményeket rendel a jelölt- és a listaállításhoz, és felváltja az 1990-ben elfogadott, azóta többször módosított, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényt.

A jövőben a tízezer lakos alatti településeken az "egyéni listás" választási szisztéma elnevezést fogják használni az eddig alkalmazott "kislistás" rendszer helyett. Ezeken a településeken száz lakosig kettő, ezer lakosig négy, ötezer lakosig hat, tízezer lakosig pedig nyolc lenne a helyi képviselők száma. A hatályos törvény szerint száz lakosig három, hatszáz lakosig öt, ezerháromszáz lakosig hét, háromezer lakosig kilenc, ötezer lakosig tizenegy, tízezer lakosig tizenhárom képviselőt választhatnak a polgárok.

A tízezernél nagyobb lakosú településeken és a fővárosi kerületekben megmarad a vegyes választási rendszer: mandátumhoz egyéni választókerületben és kompenzációs listán lehetne jutni.

25 ezer lakosig összesen 11, 50 ezerig 14, 75 ezerig 17, százezerig 20 mandátumot osztanának ki. Minden további tízezer lakos után eggyel nő az egyéni választókerületben, és minden további 25 ezer lakos után eggyel nő a kompenzációs listán választott képviselők száma. Jelenleg 25 ezer lakosig 17, 50 ezer lakosig 23, 60 ezer lakosig 25, 70 ezer lakosig 27 képviselőt lehet választani.

Változtak az ajánlás szabályai

Változtak az ajánlás szabályai is, főpolgármester-jelölt például, az lehet, akit a főváros választópolgárainak két százaléka ajánlott. Jelenleg a választópolgárok fél százalékának kell ajánlania a főpolgármester-jelöltet.

Módosult a kompenzációs listaállítás szabálya: 10 ezernél több lakosú településen kompenzációs listát az a jelölő szervezet állíthat, amely a település egyéni választókerületeinek több mint felében jelöltet állított, jelenleg a választókerületek egynegyedében kell jelöltet állítani ehhez.

A fővárosban az a szervezet állíthat listát, amely a kerületek több mint felében kompenzációs listát állított. Most legalább hat kerületben kell kompenzációs listát állítani, hogy a szervezetnek lehessen budapesti listája.

A törvény szerint a polgármestert és a főpolgármestert a települések választói közvetlenül választják.

A záró rendelkezések között rögzítik azt is, a kormány felhatalmazást kap arra, hogy rendeletben jelölje ki a lakosságszámadatot nyilvántartó központi szervet.

Az Országgyűlés döntése értelmében már az őszi önkormányzati választáson is rövidebb lesz a kampány, kampánycsend pedig csak a szavazás napján lesz 0 órától 19 óráig.

A kormányfő üdvözli a döntést


A miniszterelnök üdvözli, hogy Sólyom László államfő a lehető legkorábbi időpontra írta ki az önkormányzati választást.

Orbán Viktor csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre úgy fogalmazott, örül annak, hogy a lehető legkorábbi időpontra írta ki a köztársasági elnök a választást; ezzel több idő marad a következő évi költségvetés elkészítésére is.

A kormány szempontjából és a parlamenti munka szempontjából is optimális döntés született - mondta a kormányfő.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.03. csütörtök, 18:00
Kovács Ákos
Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész
A közel-keleti feszültséget emésztették a piacok

A közel-keleti feszültséget emésztették a piacok

Elsősorban a tegnap esti közel-keleti eszkaláció nyomhatja rá a bélyegét a mai kereskedési hangulatra: Irán este rakétatámadást indított Izrael ellen, utóbbi pedig ma reggel újabb csapást mért Libanonra. A fejlemények tovább élezik a geopolitikai helyzetet a térségben, aminek hatására emelkedik az olaj ára, a tengerentúli tőzsdéken pedig nagy esést láttunk tegnap. Az európai piacokon vegyes mozgásokat láthattunk, és a délutáni amerikai munkaerőpiaci adat sem változtatott érdemben a hangulaton. Szektorszinten jól teljesítenek az olajipari és a védelmi cégek, míg a légitársaságok esnek. Amerikában óvatos emelkedést hozott a szerdai nap, érdemes azonban kiemelni a Teslát, melynek árfolyama közel 4 százalékos mínuszban zárt, miután a vállalat a vártnál kevesebb autót értékesített a harmadik negyedévben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×