Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Hatalmas árvízi tetőzés várható a Tiszán

A harmadfokú készültségi szintet jóval meghaladó tetőzésre lehet számítani a Tiszán. A legfrissebb számítások szerint akár a 850 centimétert is elérheti Szolnoknál a Tiszán jelenleg levonuló árhullám - közölte a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője szombati sajtótájékoztatóján.

Lovas Attila tájékoztatása szerint az intenzív vízszintemelkedés miatt szombaton az igazgatóság illetékességi területének több szakaszán is árvízvédelmi fokozatot kellett elrendelni. Ez érinti a Hortobágy-Berettyó csatorna felső szakaszát a jobb parton Kisújszállás és Karcag térségében, a Tisza-tó jobb és bal partját Poroszló-Kisköre-Tiszafüred között, továbbá a Tisza mindkét partját Szórópuszta és Lakitelek, valamint Csongrád és Fegyvernek között. Ezeken a területeken reggel óta elsőfokú készültség van érvényben.

Ezzel egy időben másodfokra emelték a készültséget a Tisza jobb és bal partján Kisköre és Szórópuszta, illetve Fegyvernek és Tiszabura között, valamint a Zagyva visszaduzzasztással érintett alsó részén, Szolnok és Zagyvarékas között. Utóbbi folyón Jászberény és Újszász között továbbra is harmadfokú árvízvédelmi készültséget tart fenn, míg Újszász és Zagyvarékas között másodfokúra mérsékelte a készültséget az igazgatóság - tette hozzá a védelemvezető.

Lovas Attila elmondta: az igazgatóság által felügyelt 630 kilométeres védvonalból már 540 kilométeren van valamilyen szintű árvízvédelmi készültség. Elsőfokon összesen 324, másodfokon 117, míg harmadfokon 100 kilométer hosszon védekeznek.

A Zagyva apadására és a Tisza áradására tekintettel megkezdték az emberek, a felszerelések és eszközök átcsoportosítását a Tisza mellé - tájékoztatott Lovas Attila. A Zagyva mentén továbbra is 24 órás őr- és figyelőszolgálatot tartanak fenn, illetve védekeznek a szaporodó árvízi kísérő jelenségek ellen. Fakadóvizet összesen 17 kilométeren, szivárgóvizet 11 kilométeren, míg talpszivárgást eddig 10 kilométer hosszon észleltek.

A jásztelki és borsóhalmi szükségtározók feltöltődése pénteken befejeződött. Azóta ezekből már újra a Zagyva medrébe folyik vissza a víz. Jászberényben ismét megnyitották a forgalom előtt a hatvani úti hidat és a város területén kiépített ideiglenes védműveket is lebontották.

A következő napok kilátásairól szólva az igazgató elmondta, hogy a Tisza árhulláma jelenleg Vásárosnamény térségében tetőzik. A legfrissebb számítások alapján a Tisza középső szakaszán végig harmadfokot meghaladó vízállásokkal: Tiszafürednél május 29-én 740-780, Kisköre-alsónál 29-30-án 840-880, Szolnoknál 30-31-én 810-850, míg Csongrádnál június 1-én 700-740 centiméterrel tetőzik majd.

Emiatt az érintett vidékeken, a mezőgazdasági területeket és a szolnoki mentetlen üdülőövezetet is beleértve, a teljes hullámtér víz alá kerül - hangsúlyozta Lovas Attila, aki megjegyezte: a meteorológiai előrejelzésekben jövő hét elejére és végére ígért újabb csapadékos időjárás még befolyásolhatja a tiszai árhullám nagyságát.

A tájékoztatón elhangzott: a belvízzel elöntött területek nagysága péntek reggel óta alig változott. A védekezés során eddig átemelt vízmennyiség megközelíti a 16 millió köbmétert. Az ár- és belvízvédelmi munkákban az elmúlt 24 órában összesen 509 ember vett részt.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
DPK

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×