Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Lemond Lendvai Ildikó és az MSZP elnöksége

Lemond Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke és a párt egész elnöksége benyújtja lemondását a kongresszusnak - jelentette be a politikus háromnegyed kilenc előtt pár perccel. Mesterházy Attila, a szocialisták listavezetője gratulált a választási győzelemhez a Fidesz-KDNP-nek és az ország új miniszterelnökének.

Az MSZP tartozik az országnak azzal, hogy szembenézzen saját hibáival. Sajnálom, hogy csalódást okoztunk azoknak a szavazóknak, akik elpártoltak tőlünk - mondta Lendvai Ildikó, aki hozzátette: lemond pártelnöki tisztségéről, és az elnökség is felajánlja a lemondását a kongresszusnak. A május végére, június elejére összehívandó eseményen új elnökséget választanak és döntenek a teljes tisztújítás időpontrjáról.

Hozzátette: az MSZP abban érdekelt, hogy az ország boldoguljon, ezért a párt ehhez javaslatokkal és kritikákkal járul majd hozzá. AZ MSZP nem liheg senki nyakán, nem cirkuszol, hanem felelős pártként az ellenzék szószólója lesz - hangsúlyozta a politikus.

Lendvai Ildikó szerint az MSZP megmaradt szavazói rendkívüli teljesítménnyel tartották életben a baloldalt. Beleroppantunk volna bármelyik nehézségbe, ha ők nem bíznak bennünk - tette hozzá.

Mesterházy Attila, a párt listavezetője a sajtótájékoztatón gratulált a Fidesz-KDNP-nek és az ország új miniszterelnökének a győzelemhez. Elsimerte, hogy az MSZP komoly vereségen van túl a két parlamenti választási forduló után, a pártnak fel kell készülnie az ellenzéki szerepre.

Hangsúlyoza: diktátumos kormányzás helyett párbeszédes kormányzást várnak a kétharmados többséget szerzett párttól. Úgy vélte: az újonnan megalakuló Országgyűlésben nemcsak a kabinet és az ellenzék között, hanem a demokratikus pártok és a szélsőséges erők között is húzódik törésvonal. Hozzátette: ebben a helyzetben együttműködést remélnek a demokratikus erőktől.

Mesterházy Attila úgy fogalmazott: elvárják a Fidesztől, hogy a nemzeti sorskérdésekben konzultáljon az ellenzékkel, amelynek mostantól az MSZP lesz a vezető ereje. A szocialistáknak azt mondta: a következő időszakban értékelni kelll az elmúlt 4, 8 és 20 év eseményeit, fel kell készülni a konstruktív ellenzéki szerepre és segíteni kell az országot az európai úton tartani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Magyarország Európa leggyorsabban melegedő és száradó térségei közé tartozik. A nyarak egyre forróbbak és szárazabbak – hívja fel a figyelmet Szabó Péter, az ELTE éghajlatkutatója, a Másfélfok szerzője. Hangsúlyozta: a hőhullámokhoz nem mindig tud alkalmazkodni a szervezet, a 2024-es két hetes forróság idején például 34 százalékos volt a többlethalálozás Budapesten.

Megint Messi: az argentinok csak hosszabbítás után tudták kiejteni a kétszer is egyenlítő csodacsapatot a foci-vb-n

Lionel Messi rekorddöntő újabb gólja után is csak 1-1-re végzett a rendes játékidőben a címvédő Argentína és a vb-újonc Zöld-foki Köztársaság a foci-vb-n. Az afrikaiak még a hosszabbításban is tudtak egyenlíteni, de a vége 3-2 lett az argentinok javára, így Messiék nézhetnek szembe a Mo Szalah vezette Egyiptommal a nyolcaddöntőben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×