Infostart.hu
eur:
355.73
usd:
312.58
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Itt a Fidesz választási programja

Elfogadta a Fidesz választási programját a párt országos választmánya pénteken. "Készen állunk a Fidesz történetének egyik legnagyobb kihívására, a Fidesz készen áll, hogy lezárjon egy korszakot, és megnyisson egy újat" - mondta Kövér László. A nemzeti ügyek politikája arról fog szólni, hogy erős kormánya legyen egy erős országnak - fejtette ki.

A választmányi ülés megerősítette a Nemzeti ügyek politikája című dokumentumot is, amely a 2007-es Erős Magyarország című programra épül, és amelyet Orbán Viktor mutatott be a választmányi ülésen. Ez "a következő évtized kormányzati politikájának alapjait, kereteit foglalja össze".

"Készen állunk a Fidesz történetének egyik legnagyobb kihívására" - mondta Kövér László, hangsúlyozva: a Fidesz készen áll, hogy lezárjon egy korszakot, és megnyisson egy újat.

A következő korszak politikája nem épülhet hazugságokra, következménynélküliségre, az őszödi beszédre, különböző "Nokia-dobozokban" átadott pénzösszegekre, hatalommal való visszaélésre, "a Zuschlagokra, a Hagyókra, a Hunvaldokra és a Gyurcsányokra" - fogalmazott a politikus, aki szerint az elmúlt nyolc év úgy jellemezhető, hogy "régi bolsevista szokás szerint megreformálunk benneteket, hogy ha belegebedtek is".

A nemzeti ügyek politikája arról fog szólni, hogy erős kormánya legyen egy erős országnak; a programja pedig azokat az irányokat jelöli ki, amelyeket az emberek többsége követni akar - fejtette ki. Talpra kell állítani a gazdaságot, munkahelyeket kell teremteni, meg kell menteni az egészségügyet, meg kell teremteni a szociális biztonságot és az időskorúak biztonságát is, valamint helyre kell állítani a közbiztonságot - sorolta.

Szerinte e célokat az ország jelen állapotában csak a Fidesz tudja teljesíteni.

Arra a kérdésre, lesz-e még kongresszusok a választás előtt, Kövér László úgy válaszolt: a párt alapszabálya nem rögzít olyan kötelezettséget, hogy kongresszust tartsanak az országgyűlési választások előtt.

Kérdésre azt mondta: a programban a konkrét javaslatok, indítványok közül számos nem szerepel, de attól azokat fenntartják, élő javaslatok és indítványok.

Kitért arra is, hogy sem a Jobbikot, sem az MSZP-t nem tartják ellenfelüknek, az ő ellenfelük a reményvesztettség, az apátia.

A régió leginkább vállalkozásbarát piacává tenni az országot


A Fidesz célja, olyan gazdasági környezet kialakítása Magyarországon, amely a régió leginkább vállalkozásbarát piacává teszi az országot - olvasható a pénteken nyilvánosságra hozott Fidesz választási programban, amelya párt honlapján is megtalálható.

Az dolgozat szerint külön program indul a bürokrácia csökkentésére, amelynek elsődleges célja a "betarthatatlanul bonyolult és olykor önkényesen működtett adórendszer" egyszerűsítése, másodlagos célja pedig az adóterhek csökkentése.

A program - konkrétumok megnevezése nélkül - az adók csökkentését ígéri.

A magyar vállalkozásokat magas forintkamatok sújtják, ezért a program ezek csökkentését ígéri. A magas forintkamatokhoz hasonlóan nagy probléma a körbetartozás - ezek megszüntetésére is ígéretet tesz a program: az állami kifizetések határidejét csökkentené kormányra kerülése esetén a Fidesz.

A gazdaságpolitika középpontjába - a verseny mellett - a munkát kell állítani, a magyar gazdaság egyensúlyi és növekedési problémái mögött ugyanis az alacsony foglalkoztatási szint áll - olvasható a Fidesz pénteken közzétett Nemzeti Ügyek Politikája című programjában."Itt az idő, hogy talpra állítsuk a magyar gazdaságot!"

A Matolcsy György nevével fémjelzett, Itt az idő, hogy talpra állítsuk a magyar gazdaságot! című gazdaságpolitikai iránymutatás célja tehát olyan gazdaságpolitika bevezetése, mely egymillió új, adózó munkahely létrehozását segíti. Ezt a Magyarországon működő vállalkozások teremtik majd meg - áll a programban -, ehhez azonban erős költségvetés, stabil költségvetési politika és kevesebb bürokrácia szükséges. Az új munkahelyek teremtésében kiemelt szerepet kap a fenntartható fejlődés, ágazati szinten az építőipar, a mezőgazdaság, a turizmus, emellett a kreatív iparágakra, az innovációra és a kutatás-fejlesztésre fókuszálnának.

A program a vállalkozások számára egyszerűbb és teljesíthetőbb feltételeket szorgalmaz: "a nemzeti ügyek kormánya csökkenteni fogja az adminisztráció gerjesztette költségeket, az állami tevékenységekből fakadó vállalkozói kockázatokat, valamint programot indít a gazdasági bürokrácia és az adminisztráció csökkentésére". Az új irány életszerű, egyszerű, ügyfélbarát szabályozást ígér, az adók számának csökkentését, az adóbevallások egyszerűsítését, az egyszerűsített adózási módozatok körének szélesítését, a hosszú és bonyodalmas előzetes hivatali engedélyezések egyszerűsítését vagy kiiktatását szorgalmazza, a vállalkozások működését felügyelő állami szervek büntetésben való érdekeltségének megszüntetését sürgeti. Vállalkozásbarát önkormányzatok, az uniós források hasznos, gyors, egyszerű felhasználása - szerepelnek az eszközök közt.

A szabályok egyszerűségének megőrzésére intézményi garanciákat is szorgalmaz a program: ez a fizetési fegyelem helyreállítását, a fizetési határidők rövidítését és a nyugat-európai szintű a forintkamatokat is jelenti. Az új kormány jogszabály-módosítással, illetve a jelenleg érvényes jogszabályok betartatásával érné el a mai 90 napos fizetési határidők 30 napra való csökkentését, tehát az egy hónapos fizetési gyakorlat érvényesítését. A tartozások kezelésébe az államnak be kell vonnia a piaci szereplőket és a vállalkozói- szakmai érdekképviseleteket is - írja a program.

A célok közt a felsőoktatás és a szakképzés célszerűsítése is szerepel, az oktatás és képzés versenyképessé alakítását, a felsőoktatási szakok piaci kereslethez való igazítását és az átképzési programok aktivizálását jelenti.

Energiahatékonysági program az építőiparért

A magyar építőipar fellendítésére az új kabinet egy országos energiahatékonysági programot indítana, melynek keretein belül a lakásállomány éves szinten 10 százalékos felújítása 80000 építőipari munkahelyet teremtene, és ez a befektetés az országnak kevesebb, mint 10 év alatt megtérülne, továbbá környezetvédelmi vállalásainkat is megoldaná.

A mezőgazdaság megújításához a helyi kis- és közepes méretű mezőgazdasági vállalkozások, feldolgozó üzemek belső és uniós forrásokra támaszkodó fejlesztésére van szükség, meg kell teremteni a helyben termelt, illetve ott előállított élelmiszerek közvetlen értékesítésének biztonságos és gazdaságos feltételeit. Olyan sokrétű mezőgazdaság, környezet- és tájgazdálkodás megteremtése a cél, amely úgy állít elő értékes, a természetet a lehető legkevésbé terhelő, egészséges és biztonságos élelmiszereket, valamint helyi energiákat és különféle nyersanyagokat, hogy közben megőrzi talajainkat, ivóvízkészleteinket, az élővilágot, természeti értékeinket - áll a programban. A kultúrtájak fenntartása, a magyar termékek, áruk, termelők, fogyasztók, a hungarikumok védelme is cél.

A program közbeszerzési fordulatot is szükségesnek tart, mondván: míg az EU tagállamaiban legalább 70 százalékos a hazai cégek nyerési aránya, addig Magyarországon legfeljebb 40 százalékos.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nem kell mindenhová szülészet
Velkey György János az Arénában

Nem kell mindenhová szülészet

Nem kell mindenhová szülészet, mert nem tudjuk fenntartani - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese. Velkey György János ugyanakkor fölösleges indulatokat keltő, provokatív kérdésnek tartja, hogy be kell-e zárni kórházakat vagy kórházi osztályokat. Szerinte inkább okos átszervezésre van szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Kritikus pontot ért el a háború, Zelenszkij helyére törhet a legfőbb riválisa – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Zelenszkij helyére törhet a legfőbb riválisa – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők korábbi főparancsnoka, Ukrajna jelenlegi londoni nagykövete a napokban Kijevbe utazott, hogy Volodimir Zelenszkijjel egyeztessen egy esetleges őszi elnökválasztásról. Az Ukrajinszka Pravda értesülései szerint a tábornok egyértelmű igennel válaszolt arra a felvetésre, hogy indulna-e a megmérettetésen. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×