Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső

Pert indít a Tesco ellen egy hazai szakszervezet

Pert indít a Tesco ellen a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete, mert az áruházlánc alacsonyabb béren foglalkoztatja vidéki munkatársait, mint a budapestieket. A 600 fős érdekképviselet elnöke az InfoRádiónak elmondta, ez sérti az "egyenlő munkáért egyenlő bért" alkotmányos alapelvet.

Pert kezdeményez a Tesco áruházlánc ellen a 600 főt tömörítő Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete.

Az érdekképviselet elnöke az InfoRádióval közölte, több száz dolgozó bevonásával pertársaságot alakítanak, és bírósághoz fordulnak, mivel a cég alacsonyabb béren foglalkoztatja vidéki munkatársait, mint a budapestieket. Bubenkó Csaba szerint ezzel sérül egyenlő munkáért egyenlő bért alkotmányos alapelve.

20-30 százalékos eltérés is van a budapesti és a vidéki bérek között, noha a munkavállaló ugyanazzal a szaktudással rendelkezik, és a munkakörülmények is megegyeznek - fejtette ki az elnök. Bubenkó Csaba hangsúlyozta: nem érhet hátrány egy dolgozót csak amiatt, mert vidéken lakik.

A szakszervezet elnöke közölte azt is, hogy a cégnél gondok vannak a túlórák és pótlékok kifizetésével, valamint a munkaidővel is.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Migrációkutató Intézet: folyamatos a migrációs nyomásgyakorlás, de már vannak előremutató eszközök ellene

Migrációkutató Intézet: folyamatos a migrációs nyomásgyakorlás, de már vannak előremutató eszközök ellene

Az MCC Migrációkutató Intézet elemzője az InfoRádióban arról beszélt, hogy egyre gyakrabban használják az EU-val szemben barátságtalan államok politikai nyomásgyakorló eszközként a bevándorlást, Európa viszont csak lassan és megfontoltan reagál, mert sokkal inkább meg van kötve a keze, mint az autoriter államoknak. Vannak azonban szerinte a kerítéseknél hatékonyabb módszerek is, mint például a „kapuőr államok létrehozása”.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×