Infostart.hu
eur:
356.1
usd:
312.42
bux:
140024.55
2026. június 30. kedd Pál

Lebénult a közbeszerzés - lapszemle

Százmilliárdoktól is eleshetnek a gazdasági élet szereplői az első fél év során, ha a kormány fenntartja a közbeszerzések tilalmát, illetve nem sikerül megteremteni a január elsejétől kötelező elektronikus közbeszerzés feltételeit az uniós értékhatár feletti beszerzések esetén - írja a Népszabadság.

Jelenleg sem a jogszabályi, sem a technikai feltétele nincs meg annak, hogy az eszközbeszerzések esetében 50 millió, építési beruházásoknál pedig 100 millió forint feletti közbeszerzéseket eredményesen, és legfőképp törvényesen lefolytassák. Normál körülmények között a központi költségvetés szervei január-február folyamán készítik el közbeszerzési terveiket, és ezt követően, március elején írják ki a felhívásokat. Vélhetően most nem fogják.

A Magyar Nemzet szerint holnap a Legfelsőbb Bíróságon kiderülhet, szándékosan vált-e pervesztessé a magyar állam abban a 150 milliárd forintos kártérítési perben, amelyet tíz évvel ezelőtt az Orbán-kormány indított a Postabank könyvvizsgáló cégei ellen. Az egyik alperes a Deloitte Kft. Az ügyet az állam azért nem nyerhette meg, mert Veres János pénzügyminisztersége idején nem volt hajlandó beterjeszteni az előírt bizonyítékokat. A felülvizsgálati kérelemben új eljárást javasolnak.

Megkapták a munkavállalók első, a szuperbruttó szerint adózó bérüket - olvasható a Napi Gazdaságban. Összesen hárommillió alkalmazott járt jobban, az átállás ugyanakkor sem a munkaadóknak, sem a munkavállalóknak nem volt könnyű. A bérpapírokon fel van ugyanis tüntetve a bruttó bér és az ettől eltérő összegű adóalap is, vagyis azok számára, akik nincsenek tisztában a jogszabályváltozással, fejtörést okozhatnak az eltérő összegek. Vannak ugyanakkor olyan foglalkoztatók, amelyek tájékoztatókat is csatoltak a bérpapírok mellé, így segítve az alkalmazottakat eligazodni a számok dzsungelében.

Itt a régóta várt korrekció - mondják a szakemberek a múlt hét tőzsdei eseményeit látva, közli a Világgazdaság. Pénteken az európai piacok tovább süllyedtek, és az amerikai indexek is csak a nap végére kerültek ki a piros tartományból. Az esést az elemzők szerint nem egyedi esemény váltotta ki, csak kifulladt a tavaly március óta tartó rali. A befektetők egyre inkább tartanak attól, hogy a Fed elkezdi visszavonni piactámogató programjait. A pesszimista hangulat és a dél-európai országokkal kapcsolatos aggodalmak tovább nyomhatják lefelé a piacokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

Soha ilyen meleg még nem volt, majdnem húsz éve tartotta a csúcsot a közel 41,9 fok. Most sajnos meglett a 42 fok Szécsényben, és a budapesti abszolút rekord is megdőlt, Lágymányoson 41,0 Celsius-fokot mértek ma. De ezek a számok estig még tovább nőhetnek, ami biztos: ez az eddig valaha volt legmelegebb nap Magyarországon.

Szerdától új világ jön a parkolásban, hatalmas kérdőjelekkel

Július 1-jétől jelentősen átalakul a parkolás Budapesten, ahol szinte kizárólag mobiltelefonnal lehet fizetni a parkolásért, emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak. Több autós egyesület is tiltakozik az új rendszer és a készpénzes fizetés ellehetetlenítése ellen.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Meghallgatják, miről beszélt Orbán Viktor és Hajdu János

Meghallgatják, miről beszélt Orbán Viktor és Hajdu János

A Terrorelhárítási Központ (TEK) korábbi főigazgatója, Hajdu János az egyetlen gyanúsítottja az "aranykonvoj" néven elhíresült ügynek, amelyben jelenleg a mobiltelefonját is vizsgálja a vádhatóság. A nyomozás hét ukrán állampolgár sanyargatással elkövetett személyi szabadságának megsértése miatt folyik, miközben az ügyészek arra keresik a választ, hogy miről egyeztetett Hajdu a fogvatartás óráiban Orbán Viktor volt miniszterelnökkel egy olyan ügyben, amely időközben súlyos politikai és ügyészségi belháborút robbantott ki - számolt be a Telex.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×