Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Horváth Csaba lehet az MSZP főpolgármester-jelöltje

A cáfolat hiánya miatt vették komolyan a szocialisták, hogy a BKV egykori vezetői terhelő vallomást tettek Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettesre - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a párt budapesti elnöke. Burány Sándor arról is beszélt: a február 26-i küldöttértekezleten Horváth Csabát javasolja az MSZP főpolgármester-jelöltjének.

Több egybehangzó állítás is megjelent a médiában arról, hogy amit Antal Attila és Balogh Zsolt a politikusról mondott, tényként kell kezelni. Miután az ügyben konzultáltak Hagyó Miklóssal is, úgy döntöttek: elejét kell venni annak, hogy az információ hivatalos megerősítése egy, az MSZP számára még kedvezőtlenebb időpontban következzen be - mondta a párt budapesti elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Burány Sándor hozzáfűzte: "Azt láttuk, több ügyben is, hogy mintha az időzítés szerepet játszana a hasonló gyanúsításokban." Emlékeztetett: a BKV humánpolitikai igazgatóját például hónapokkal azután vette előzetes letartóztatásba a rendőrség olyan gyanú alapján, amelyet a lapok már hónapokkal ezelőtt leírták.

Nem volt lehetőségük ellenőrizni, hogy a volt BKV-s vezetők igazat mondtak-e Hagyó Miklósról - hangsúlyozta az MSZP budapesti elnöke. "Ha az ügyben felhívom az ügyészt, az ügyészséget, a rendőrkapitányságot, az büntetendő cselekmény. Egy politikus, ha egy hasonló telefont megenged magának, könnyen abba a vádba keverheti magát, hogy megpróbálta befolyásolni az igazságszolgáltatást" - mondta.

Ezzel nem feltétlenül saját magának, inkább Hagyó Miklósnak ártott volna, hiszen minden ehhez hasonló korábbi esetben súlyos tétel volt, ha valakiről azt gondolta a nyomozó hatóság, hogy megpróbálja befolyásolni az eljárás menetét - magyarázta Burány Sándor.

Megvan a jelölt

Az MSZP országos vezetése kérte a budapesti szervezetet, hogy ne a tavaly év végi, miniszterelnök-jelölő kongresszus idején nevezzék meg a párt főpolgármester-jelöltjét, ezért ezt február 26-án teszik meg - mondta Burány Sándor, hozzátéve: Horváth Csabát javasolja a posztra.

A politikus arra a kérdésre, hogy a jelenlegi főpolgármester-helyettes makulátlan-e a BKV-ügyben, határozott igennel válaszolt. Hozzátette: a humán területeket felügyelő Horváth Csaba annyit tudott ezekről a kérdésekről, amennyi a főpolgármesteri kabinetüléseken elhangzott, és amiről Demszky Gábor is tudott.

A főpolgármester korábban az InfoRádió Aréna című műsorában arról beszélt: hozzá csak összefoglaló anyagok, így üzleti tervek, a hosszú távú működési stratégiát érintő, illetve a költségvetéshez kapcsolódó dokumentumok és menetrendi kérdések jutnak el, vagyis nem tudott azokról az ügyekről, amelyek később botrányt okoztak.

Burány Sándor elmondta: egyszerű választópolgárként gondolkodva ezt nem hinné el. "A főpolgármester főnöke a főpolgármester-helyetteseknek, róla azért kevéssé tudom feltételezni, hogy ilyen elegáns távolságtartással kezeljen ügyeket" - fogalmazott a politikus.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 8. 10:13
×
×