Infostart.hu
eur:
356.06
usd:
312.48
bux:
139944.07
2026. június 30. kedd Pál

Fidesz: Hagyó az MSZP és nem a főváros érdekeit szolgálta

A Fidesz szerint Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesként nem a fővárosiak, hanem az MSZP érdekeit képviselte. Németh Szilárd, a Fidesz fővárosi és országgyűlési képviselője azt mondta: a nyilatkozatok szerint Hagyó Miklós ügyeibe még maga Demszky Gábor főpolgármester sem tudott vagy akart beleszólni.

Hagyó Miklóst tegnap szólította fel lemondásra az MSZP fővárosi elnöksége. Burány Sándor, a párt budapesti elnöke arra kérte a politikust, hogy lépjen vissza az egyéni országgyűlési képviselő-jelöltségtől, emellett mondjon le budapesti listás helyéről és közgyűlési mandátumáról.

Az MSZP országos vezetése egyetért a kéréssel. Hagyó Miklós egyelőre annyit közölt, hogy egyeztet az ügyben a XII. kerületi szocialistákkal. A volt főpolgármester-helyettes azt mondta: az egész MSZP-nek tartozik elszámolással, de úgy tartja etikusnak, ha a döntés előtt az őt delegáló és az általa vezetett alapszervezet elnökségével konzultál.

Korábban az atv.hu számolt be arról, hogy terhelő vallomást tett Hagyó Miklósra, valamint Tóthfalusi Györgyre, a BKV igazgatótanácsának szabad demokrata elnökére Antal Attila, a közlekedési cég hűtlen kezeléssel gyanúsított volt vezérigazgatója és Balogh Zsolt, a BKV volt megbízott vezetője.

Címlapról ajánljuk
Mire megy el ennyi víz a hőségben? Miért van vízkorlátozás?
Kovács Károly az Arénában

Mire megy el ennyi víz a hőségben? Miért van vízkorlátozás?

Jelenleg Magyarországon az átlagos fejenkénti vízfogyasztás naponta 115 liter, amiből három litert iszunk meg – mondta az InfoRádióban a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke. Kovács Károly felidézte, hogy tíz évvel ezelőtt ez a mennnyiség kevesebb, 100 liter/fő/nap volt, de nyaranta már hűtésre is használják a vizet az emberek, ami jelentősen megnöveli a fogyasztást.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×