Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Nincs már hótól elzárt település az országban

Budapesten a fő útvonalak járhatóak, a mellékutakat már takarítják - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szóvivője. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője arról számolt be: Észak-Magyarországon még mindig vannak a havazás és a hófúvás miatt járhatatlan utak, de megközelíthetetlen település már nincs.

Hétfő reggel minden vonalon meg tudtak indulni a BKV járművei, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. munkatársaik éjszaka már a mellékutak takarítását is megkezdhették, és nap közben is ezeken dolgoznak majd - tájékoztatta az InfoRádiót a cég szóvivője.

A hét első napján újabb havazásra nem kell számítani, a következőkben azonban meglehetősen hideg lesz. Horti Zsófia elmondta, hogy az általuk használt szóróanyag, só és homok keveréke mínusz 8 Celsius-fokig hatásos, éppen ezért arra kérte mind az autósokat, mind a gyalogosokat, hogy egymásra odafigyelve közlekedjenek.

A szóvivő hozzátette: a közterület-fenntartó állandó kapcsolatban van a BKV-val és mentőszolgálattal, és ha a két szervezet járműveivel probléma adódik, munkatársaik a helyszínre sietnek.

Horti Zsófia megjegyezte: nem az ő feladatuk megtisztítani és síkosságmentesíteni a közlekedési társaság járműveinek megállóit, ezt a BKV-nak, illetve a cég szerződött partnerének kell elvégeznie.

Közúthelyzet

Háromszáz munkagéppel hatszáz ember dolgozik a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-hez tartozó 3 ezer kilométernyi úthálózat megtisztításán - közölte az InfoRádióval a szervezet szóvivője. Légrádi Veronika elmondta: a Hernád térségében a legrosszabb a helyzet, ahol egyelőre nem járható a 3709-es út Abaújszántó-Vilmány-Fóny, valamint a 37112-es jelzésű Felsődobsza és Abaújszántó között.

A legkritikusabb helyzet a hóátfúvások miatt Észak-Magyarországon alakult ki, a Dunántúlon viszont szárazak vagy sónedvesek a főutak. Dél-Magyarországon vizes az utak burkolata, míg Ajka, Keszthely, Nyíregyháza és Szikszó térségében 100-300 méterre csökkent a látótávolság - sorolta a szóvivő. A mellékutak több helyen jégbordásak lehetnek - figyelmeztetett.

Nincs már elzárt település

A kora reggeli órákra megközelíthetővé vált Pányok, az egyik Borsod megyei község, amelyet a hétvégi havazás elzárt a külvilágtól. Tóth István polgármeste az InfoRádiónak elmondta: a legtöbb helyen 50-60 centiméteres hó gyűlt össze, de egyes utcákban egy méteres hófalakat is összefújt a szél.

Immár Hejcére is be lehet jutni autóval - tájékoztatta az InfoRádiót az ugyancsak Borsod megyei település polgármestere. Rohály Géza elmondta: a község korábban sem volt teljesen megközelíthetetlen, a földutakon lehetett közlekedni, így az ellátás biztosított volt.

A legfontosabb feladat a településen működő idősek otthonában dolgozók, illetve az iskolások bejuttatása és hazaszállítása volt - közölte a polgármester, aki beszámolt arról is: Hejcét csak tegnap délután zárta el a hó, mivel a közutat addig a saját hókotrójukkal tudták takarítani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Európa nagy részén a szokásosnál felhősebb idő, ezáltal a sokéves átlagnál kisebb besugárzási értékek valószínűsíthetőek 2026 első hónapjaiban - derül ki egy új elemzésből, amely műholdas adatokat és mesterséges intelligencia/gépi tanulási algoritmusokat használva modellezte az első fél évben világszerte várható napenergia-termelési körülményeket. A legnagyobb negatív anomália Kelet-Európában és az északi országokban várható, ahol helyenként akár 10%-kal is kisebb lehet a besugárzás, mint a sokéves átlag. Miután elsősorban a besugárzás határozza meg, hogy mennyi áramot termelnek a naperőművek, így kiemelt jelentősége van a napenergia-termelés arányát tekintve 2024-ben világelső Magyarország energiaellátása szempontjából is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×