Infostart.hu
eur:
354.33
usd:
310.13
bux:
139081.97
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Újabb politikai elemző vált térfelet

Újabb elemző adta fel a függetlenségét és választotta a politikát. Karácsony Gergely, a Medián kutatási igazgatói posztját cseréli fel a Lehet Más a Politika kampányfőnöki tisztségére. Budai Bernadett és Somogyi Zoltán után így ismét egy kutató vált térfelet.

Tíz évig volt a politika megfigyelője, most azt mondja, hogy a magyar politika morális válságba került, és ezért van szükség többre, mint kormányváltásra. A Medián egykori kutatási igazgatója eddig a különböző pártok és politikusok társadalmi támogatottságának változásáról beszélt. Karácsony Gergely ezúttal arra vállalkozott, hogy most már ezeket aktívan alakítja. Pontosabban csak egy pártét.

A Lehet Más a Politika kampányfőnöki tisztségét vállalta el. Az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta: közvélemény-kutatóként mindig tartózkodott attól, hogy ne nyilvánítson politikai véleményt, ugyanis az szerinte megengedhetetlen.

"Most sem készülök politikusnak, nem leszek rajta a Lehet Más a Politika listáján, nem indulok a választáson. Az a célom, hogy egy nagyon sikeres kampány után visszatérek majd az elemzői pályámhoz. Nyilván nem azonnal, nyilván lesz egy kis szünet. Mindenképpen ki fogom pihenni a kampányt, ami fárasztó lesz" - hangsúlyozta.

A kérdésre, etikusnak tartja-e azt, hogy visszatér egy politikai kitérő után az elemzői munkába, azt válaszolta: még nyitott kérdés, hogy pontosan milyen szerepet fog betölteni a nyilvánosságban. "Nem gondolom, hogy például Stumpf István - akihez persze nem akarom magam hasonlítani, mert ő kancelláriaminiszter volt - szava politikai elemzőként érdektelen azért, mert korábban aktív politikus volt. Ráadásul én messze nem megyek el idáig" - jelentette ki.

Karácsony Gergely nem az első, aki térfelet váltott. A második Gyurcsány-kormány, majd jelenleg az MSZP szóvivője, Budai Bernadett 2007 nyarán vállalta fel a politikát. Előtte politológusként dolgozott a Vision Consultingnál.

Budai Bernadett az MSZP országgyűlési képviselőjelöltje lesz. Csakúgy, mint Somogyi Zoltán - csak utóbbi a Magyar Demokrata Fórum színeiben. A Political Capital volt tulajdonosa, egykori elemzője kezdetben csak tanácsokat adott az MDF-nek, most már ő is kampányfőnök.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Így kerülhetjük el az áramkimaradásokat és a túlterhelést hőség idején – tippek, tanácsok

Így kerülhetjük el az áramkimaradásokat és a túlterhelést hőség idején – tippek, tanácsok

A magas nappali hőmérséklet és az éjszakai lehűlés elmaradása egyaránt fokozott igénybevételt jelent a hálózati berendezések számára – figyelmeztetett az E.ON Hungária sajtómunkatársa. Csiszér-Kovács Viktória az InfoRádióban elmondta: az extrém hőség hatására az átlagosnál kétszer-háromszor több üzemzavar jelentkezik, aminek a fő oka, hogy ilyenkor megnő a fogyasztás, elsősorban a klímaberendezések folyamatos használata miatt.

Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány

Hétvégi kormányülés után, hőségriadó idején tart újabb kétnapos rendkívüli ülést az Országgyűlés, Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólalt napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megint nőtt a feszültség Iránban, bizonytalanság a tőzsdéken

Megint nőtt a feszültség Iránban, bizonytalanság a tőzsdéken

A befektetők továbbra is szorosan figyelik az iráni eseményeket. Hétvégén újra támadták egymást a felek Iránban, majd vasárnap megállapodtak abban, hogy felfüggesztik az ellenségeskedést, és lehetővé teszik a hajók számára a Hormuzi-szoroson való szabad áthaladását. A megállapodás körüli bizonytalanság visszaköszön a tőzsdei mozgásokban is, az ázsiai tőzsdék vegyesen teljesítettek hétfőn, és Európában is iránykeresés látszik. Az USA-ban ehhez képest pozitív a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is nagy volatilitás jellemző.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×