Infostart.hu
eur:
361.76
usd:
311.85
bux:
131773.44
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Tölgyessy: Az MDF-nek már mindegy, hogyan és kitől szerez szavazókat

A mélyponton lévő MDF célközönsége az Orbán Viktortól rettegő, piacpolitikát és reformokat akaró, csalódott MSZP-s és SZDSZ-es szavazó, így nem véletlen, hogy a liberálisok helyére tartó párt a közgazdászból prófétává vált Bokros Lajost és a politikában csak hősöket és ördögöket látó romantikus történetírót, Debreczeni Józsefet állította hadrendbe - mondta Tölgyessy Péter politológus az MR1-Kossuth Rádiónak.

A baloldalon ma legalább 6-800 ezer szavazó keres pártot, őket akár az MDF is meghódíthatná, ám a párt nincs olyan állapotban, hogy ezt megtehesse - mondta az MR1-Kossuth Rádióban Tölgyessy Péter. Kifejtette: Dávid Ibolya a népszerűségi lista éléről a középmezőnybe került, a pártnak nincs frakciója, és eltűnt az a szervezeti, infrastrukturális háttér is, amely eddig nagyrészt az MSZP-nek volt köszönhető. Az alkotmányjogász úgy látja, a mostani pártnak politikailag a régi MDF-hez már semmi köze sincs, Dávid Ibolyáék 2002 óta egyértelműen a baloldal felé mozognak, és a legjobb úton vannak afelé, hogy betöltsék az SZDSZ szerepét, megszerezhessék a liberális párt szavazatait is.

Az MDF útja a pártszakadások, kilépések története - szögezte le Tölgyessy Péter. Az antikapitalista, szocialisztikus hagyományokkal induló tömörülést elsőként Antall József határozta meg a jobboldalon, ám ez a definíció az alkotmányjogász szerint sohasem fedte le az MDF egészét. A párt ennek ellenére 1994-ben még a jobboldal legerősebb pártja lehetett, köszönhetően a valódi vezetőnek, Boross Péternek, aki azonban nem tudta egyben tartani a Fórumot. Tölgyessy úgy látja, a párt legfontosabb embere egészen a közelmúltig a hagyományos magyar középosztálybeli, jobboldali világot megtestesítő, saját világképpel rendelkező Boross Péter volt, ám a tekintélytisztelő, de nem vezérelvű politikus nem tudta megtaláni a helyét a Fidesz szigorú alá-fölérendeltségre épülő világában.

Dávid Ibolya Tölgyessy Péter szerint a magyar politika egyik legszívósabb embere, aki Boross Péterrel szemben már a klasszikus ügyvédi típusú politikust jeleníti meg. Számára a siker, a folyamatos médiacsillogás, a jelenlét az első, ennek volt köszönhető a népszerűsége is, ám 2002 óta nem tud igazán erős hátteret teremteni magának, és egyre inkább kénytelen igénybe venni a baloldal támogatását. Az egyre erősebb "antipopulista populizmust" hirdető, az MSZP-hez mind közelebb kerülő párt 2006-ban már csak a baloldal támogatásával juthatott be a parlamentbe, ahol azóta nagyon sokszor ki is segítette a kormányt, miközben mindenki, aki szembement Dávid Ibolyával, kikerült a pártból, még azok is, akik a jobboldali, de Orbán-ellenes politikát hirdetik.

Mára az MDF mint szervezet teljesen átalakult, egyszemélyes párttá vált - véli Tölgyessy, aki úgy látja, a Fórumot mozgatja ma a legkevésbé a programszerűség, az egyetlen cél minél több szavazatot szerezni, az pedig teljesen mindegy, hogy hogyan és kitől. Miután a pártnak jobboldali szavazói már nem nagyon vannak, a cél csak a csalódott SZDSZ-esek és MSZP-sek tábora lehet, azok az Orbán Viktortól rettegő emberek, akik a piacpolitikát és reformokat képviselik.

Nem véletlen, hogy Bokros Lajos kulcsszerepet kapott a pártban - tette hozzá Tölgyessy, aki úgy látja, a közgazdász mára ideológussá, prófétává, a klasszikus szervetlen modernizáció vezéralakjává vált, és háromszor olyan népszerű, mint az MSZP-s Mesterházy Attila. Debreczeni Józsefnek is megvan a szerepe a pártban: ő képviseli a népszerű, romantikus történelemszemléletet. A Jókai-regények stílusában ír, a magyar politikában csak hősöket és ördögöket lát, erre pedig ma óriási igény van Magyarországon. Az MDF mellett áll a Hit Gyülekezete is, ami legalább egy százalékot és óriási logisztikai támogatást jelenthet a pártnak - vélekedett a politológus az MR1-Kossuth Rádiónak adott interjúban.

Címlapról ajánljuk

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés volt kedden, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×