Infostart.hu
eur:
360.78
usd:
309.79
bux:
132046.37
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Fidesz: "Ezt hívják átverésnek"

Több mint egy év kellett ahhoz, hogy a szocialisták végre felsorakozzanak a Fidesz kezdeményezése mögé, és így öt százalékra csökkenhessen a távhő áfája - reagált László Tamás, a Fidesz képviselője arra, hogy Varga Zoltán önkormányzati miniszter kedden azt mondta: ez év végére több mint százezer lakásban lesz mérhető és szabályozható a távhőfogyasztás.

László Tamás szerint ha előbb léptek volna a szocialisták, akkor több tízezer forint felesleges kiadástól kímélhették volna meg a családokat.

Hozzátette: az viszont felháborító, hogy amit Bajnai Gordon és a szocialisták egyik kezükkel adnak, azt a másikkal többszörösen visszaveszik. Ennek magyarázataként hozzáfűzte: az áfa-csökkentés 17 milliárd forintot hagy az embereknél, a fűtéskompenzációra szánt pénzt azonban 55 milliárddal csökkentik, ennyit vesznek el a rászoruló családoktól.

"Ezt hívják átverésnek" - fogalmaz László Tamás.

Varga Zoltán miniszter kedden a kormányzat egyik "sikerprogramjának" nevezte az ÖKO-programot, amelynek keretében az idén 5,5 milliárd, jövőre 5 milliárd forintot osztanak szét pályázatokon. Az idei kontingensből az év végéig még 3,2 milliárdot költenek el - tette hozzá.

Szollár Domonkos kormányszóvivő pedig arra hívta fel a figyelmet: Magyarországon mintegy 650 ezer család, azaz körülbelül kétmillió ember él távfűtéses vagy panellakásban, a távhő áfájának csökkentése pedig azt jelenti, hogy egy átlagos méretű, 50-55 négyzetméteres otthon távhődíja évi 45-50 ezer forinttal is csökkenhet jövőre.

Címlapról ajánljuk
Súlyos jelzés az Abu-Dzabi atomerőmű elleni támadás

Súlyos jelzés az Abu-Dzabi atomerőmű elleni támadás

Az Egyesült Arab Emírségek “terrortámadásnak” minősítette a Barakah atomerőművet ért dróntámadást. A légvédelem két másik pilótanélküli gépet lelőtt, a becsapódott darab pedig nem okozott nagyobb kárt. Ennek ellenére súlyos eszkalációról van szó, amely az arab világ egyetlen atomerőművét érintette.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×