eur:
389.28
usd:
361.97
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

Répássy Róbert: A Fidesz nem szavazza meg az új Ptk.-t

A Fidesz nem szavazza meg az új Polgári Törvénykönyvet - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a párt helyettes frakcióvezetője. Répássy Róbert többek között azt kifogásolja, hogy a szocialisták alig 4 hónappal a kihirdetése után, hatályba akarják léptetni a kódexet. A politikus beszélt arról is, hogy a Fidesz szakembert, nem pedig politikus szeretne az Állami Számvevőszék alelnöki posztjára.

A Fidesz továbbra sem támogatja és nem szavazza meg az új Polgári Törvénykönyvet (Ptk.) - hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában a párt helyettes frakcióvezetője, aki hangsúlyozta: Sólyom László is utalt arra, hogy minőségi kifogások vannak a törvénnyel szemben.

Répássy Róbert hozzátette: a Fidesz kifogásolja a törvénytervezet családjogi részét is, például azt, amely a házassággal közel egyenrangúvá tenné az élettársi kapcsolatot.

Úgy véli, komoly aggályokat vet fel az is, hogy az új Ptk. 2010. május 1-jén lépne hatályba, alig több mint négy hónappal a kihirdetése után. Ez egy több mint 1200 paragrafusból álló jogszabály esetén komoly alkotmányossági aggályokat vet fel, hiszen kellő időt kell biztosítani a jogalkalmazóknak, hogy felkészüljenek a törvény életbe lépésére - mondta Répássy Róbert.

Pártsemleges szakértő kerestetik

Répássy Róbert hangsúlyozta: a Fidesz azt indítványozta, hogy az Állami Számvevőszék alelnöke egy pártsemleges szakértő legyen, aki már ismeri az ÁSZ munkáját. Ezzel szemben az MSZP azt javasolta, hogy két alelnöke legyen a szervezetnek: egy szocialista és egy fideszes.

Nem lehetetlen elképzelés, hogy egy aktív vagy egy volt politikus legyen az alelnök, hiszen az ÁSZ az Országgyűlés szerve, de mégis jobb lenne, ha egy semleges szakértő töltené be a posztot - tette hozzá.

Répássy Róbert hangsúlyozta: a Fidesz arról még nem hozott döntést, hogy támogatná-e Kovács Árpád, a számvevőszék jelenlegi vezetőjének újrázását, de mint fogalmazott: Kovács Árpád szóba jöhető jelölt.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
PSG–Borussia Dortmund 0-0

BL élőben
PSG–Borussia Dortmund 0-0

A Paris Saint-Germain egygólos hátrányból kezdve próbálja meg kiejteni a Borussia Dortmundot a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében. Pályaválasztóként 2015 októbere óta a PSG csak a Bayern München ellen maradt a BL-ben szerzett gól nélkül.

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Washington új csapást mér Kínára

Washington új csapást mér Kínára

A Biden-kormányzat visszavonta az Intel és a Qualcomm számára a Huawei félvezetőkkel való ellátását lehetővé tevő kiviteli engedélyeket, növelve ezzel a kínai távközlési berendezéseket gyártó vállalatra nehezedő nyomást. Az amerikai kereskedelmi minisztérium lépése érinti a Huawei laptopok és mobiltelefonok számára gyártott chipek szállítását is, így akár a magyar piacra is hatással lehet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×