Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Még nem tudni, mennyi teherrel jár a kötelező betegellátás

Péntektől kilenc kijelölt kórháznak feltétel nélkül el kell látnia a legsúlyosabb betegeket. Az ÁNTSZ tervei szerint így a jövőben nem fordulhatna elő hogy egy beteg meghal miközben csak a negyedik, vagy az ötödik kórház fogadja a mentőket. Az érintett kórházak viszont csak a sajtóból értesültek a tervekről, ráadásul egyelőre az ÁNTSZ sem nyilatkozik.

A Népszabadság azt írta, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) kijelölt kilenc nagy kórházat, amelyek a jövőben semmilyen indokkal nem utasíthatják el az odaérkező legsúlyosabb betegeket.

Az ÁNTSZ állítólag levélben értesítette a kaposvári kaposi Mór, a debreceni Kenézy, a miskolci és a kecskeméti megyei kórházat, a fővárosi Szent János, a Péterfy Sándor utcai, az összevont Szent László és Szent István kórházat, valamint a pécsi és a szegedi orvostudományi egyetem traumatológiáját arról, hogy péntektől a legsúlyosabb eseteket nem küldhetik máshová.

A tisztiorvosi szolgálat állítólag azt elégelte meg, hogy többször előfordult már - legutóbb néhány hete -, hogy egy beteg vélhetően azért halt bele a súlyos sérüléseibe, mert csak a sokadik, legutóbbi esetben az ötödik kórház fogadta az őt szállító mentőhelikoptert.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei kórház főigazgató-főorvosa a sajtóból értesült az állítólagos döntésről, mint mondta, a kórház semmilyen levelet nem kapott az ÁNTSZ-től. Csiba Gábor szerint ehhez a feladathoz pluszforrások kellenek.

Még nem tudni, mennyi terhet jelent

"Megtiszteltetés, hogy az ukrán határtól Budapestig majd minden legsúlyosabb eset ellátását ránk testálja a határozat, csak a legsúlyosabb esetek ellátása kerül a legtöbb pénzbe,. Ha nem rendelik hozzá az anyagi forrásokat a határozathoz, akkor egyrészt anyagilag lehetetlenül el a kórház, másrészt pedig meghosszabbodik a betegek ellátása" - hangsúlyozta a főigazgató-főorvos.

Csiba Gábor nem tudta megmondani, hogy mekkora anyagi és kapacitásbeli terhet jelent a kórháznak a pluszfeladat. A kórházigazgató szerint ugyanis nem tudni, hogy a "legsúlyosabb esetek" alatt mit ért az ÁNTSZ. Legjobb esetben nem lenne sokkal több betegük, legrosszabb esetben pedig meg is duplázódhat a kórházba látogatók száma.

Hasonlóan nyilatkozott a Népszabadságnak a Szent János Kórház orvos-igazgatója is. Havas Szófia is úgy látja, hogy a többletmunka hozzárendelt forrás nélkül összeroppanthatja a kórházat.

Az InfoRádió kereste az ÁNTSZ-t, az ígért tájékoztatást azonban egyelőre nem kaptuk meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 8. 10:13
×
×