Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Az SZDSZ szinte teljesen elveszítette támogatóit

A Jobbik stabil középpárttá erősödött és a június 7-i európai parlamenti választás után is tartja a pozícióját, az SZDSZ viszont szinte teljesen elveszítette támogatóit - állapította meg a Marketing Centrum felmérése. A "biztos szavazó" pártválasztók körében a Fidesz továbbra is háromszor erősebb, mint az MSZP.

A közvélemény-kutató cég által július 10. és 21. között végzett, országszerte 4456 véletlenszerűen kiválasztott felnőtt megkérdezésével készített felmérésből kiderül: a Jobbik nagyrészt annak köszönheti a sikerét, hogy nem csak a nemzeti radikálisok támogatják.

A megkérdezett választópolgárok 47 százaléka úgy nyilatkozott, hogy egyetlen politikai irányzatot sem érez "önmagához legközelebb állónak". A szociáldemokráciával 18, a konzervativizmussal 17, a liberalizmussal 12, a nemzeti radikalizmussal pedig 6 százalék azonosul.

Utóbbiak kétharmada Jobbik-támogató, de a Jobbik táborának mindössze 45 százaléka érzi a nemzeti radikalizmust önmagához közel állónak - olvasható a közleményben.

Mint írták, a Jobbik támogatóinak negyede egyik politikai-ideológiai irányzattal sem azonosul, a tizedük konzervatívnak, 15 százalékuk pedig egyenesen liberálisnak vagy szociáldemokratának vallja önmagát. Úgy látják, ez nem azt jelzi, hogy a magyar közvélemény nyitottabbá vált a radikális jobboldali eszmékre.

A Marketing Centrum megállapította: a Jobbik jelenlegi tábora a 18-29 éves korosztályban 12 százalékot, míg a 60 évnél idősebbek körében 5 százalékot tesz ki. Budapesten, illetve a közép-magyarországi régióban a megkérdezettek 12 százaléka Jobbik-támogató, a Dél-Dunántúlon viszont csak 5 százalékuk az.

A felmérés szerint a szakképzetlenek körében 5, az érettségizettek és a diplomások között viszont 12 százalék a támogatóik aránya. A Jobbik a férfiak körében 12, míg a nők körében csak 6 százalékos támogatottságot tudhat magáénak. Ez azért figyelemreméltó, mert más pártoknál nem igazán jelentősek a nemek szerint különbségek - mutattak rá a közleményben.

Kutatásaik szerint a Fidesz és az MSZP most is ugyanannyi támogatóval rendelkezik, mint az európai parlamenti választás előtt, és a "bizonytalanok" aránya is ugyanannyi, mint májusban volt. Az SZDSZ tábora tovább zsugorodott, a Lehet Más a Politika (LMP) támogatottsága pedig "mérhetővé" vált. Az MDF azonban nem tudott profitálni abból, hogy június 7-én át tudták lépni a bejutási küszöböt.

A felmérésen a jogosultak 43 százaléka ígérte biztosra választási részvételét. A "biztos szavazó" pártválasztók körében a Fidesz továbbra is háromszor erősebb, mint az MSZP (60, illetve 20 százalék), s a két nagy párton kívül csak a Jobbik várható 14 százalékos támogatottsága haladja meg az 5 százalékos küszöböt.

A Nézőpont Intézet által az MTI-hez szerdán eljuttatott felmérés szerint egy most vasárnapi választás után hárompárti parlament alakulna: a Fidesz 54, az MSZP 11, a Jobbik 7 százalékot érne el a voksoláson. A július 20. és 22. között, ezer ember megkérdezésével készült felmérés szerint a Jobbik mostani támogatóinak 27 százaléka volt korábban szocialista szavazó, 25 százalékuk pedig eleinte a Fideszt támogatta.

Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×