Infostart.hu
eur:
363.08
usd:
325.76
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar

Egyforintos telkek fiatal szakembereknek Kaposváron

Még ki sem írták a pályázatot, de már most rendkívül nagy az érdeklődés Kaposváron az önkormányzat által egy forintért felkínált közművesített telkek iránt - mondta a város polgármestere csütörtökön az MTI-nek.

Egy hozzávetőleg hatmillió forintot érő 900 négyzetméteres közművesített telekhez egy forintért juthatnak hozzá azok a fiatal műszaki szakemberek, akiknek a szaktudására szüksége van a városnak, a foglalkoztatóknak - közölte Szita Károly (Fidesz).

Tájékoztatása szerint az önkormányzat a toponári városrészben 125 millió forint költ 66 telek kialakítására és közművesítésére, közülük 29 a város tulajdona. Ez utóbbi telkeket már kialakították, ezekre lehet majd pályázni egy forintért.

A pályázatot nyár végén írják ki, a telkeket pedig előreláthatóan ősszel vehetik birtokba a nyertesek - mondta el a polgármester. Hozzátette: a pályázatok elbírálásánál figyelembe veszik a helyi foglalkoztatók igényeit is.

A polgármester megemlítette, hogy korábban a kisgáti városrészben is parcellázott már telkeket egy forintért a város, összesen nyolcat, azzal a szándékkal, hogy megtartsa, illetve idecsábítsa a keresett fiatal szakembereket.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×