Infostart.hu
eur:
364.04
usd:
325.38
bux:
144306.44
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Rendkívül rossz eredményekre bukkant az egészségügyi miniszter

Negyvenhárom településen csaknem 80 ezer szűrővizsgálatot végeztek el a Szűréssel az Életért program keretében - mondta sajtótájékoztatóján Székely Tamás egészségügyi miniszter, aki elmondta, hogy a programsorozat összesen 139 millió forintba került.

Összesen 22 ezren vettek részt a szűréseken, főként a 35-64 év közötti korosztály jelentkezett, leginkább a nők voltak kíváncsiak egészségügyi állapotukra - mondta az egészségügyi miniszter. Székely Tamás hozzátette: a szűrések a dél-alföldi, az észak-alföldi, az észak-magyarországi és a dél-dunántúli régiókban zajlottak.

"A program keretében olyan településeket választottunk ki, ahol nem található kórház vagy szakrendelő. Egyszerre tízféle szűrővizsgálatot is elvégeztek: a többi között vérnyomás- és vércukormérést, szemészeti, fogászati szűrést, melanóma és bőrrák vizsgálatot is" - mondta.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy a teljes rendezvénysorozat során az érintett települések lakosságának átlagosan 10 százaléka vette igénybe az ingyenes vizsgálatokat.

"Rendkívül rossz eredményeket hoztak a gyerekek körében végzett ortopédiai vizsgálatok és aggasztó a férfiak körében jellemző túlsúlyosság is" - mondta.

A részletes eredményeket ismertetve Székely Tamás kiemelte, hogy daganatgyanús bőrtünet 163 embernél volt. Az összes vizsgálatra vetítve az emberek 1 százalékánál fedeztek fel az orvosok daganatos megbetegedés gyanújára utaló tüneteket.

A rendezvényeken nagyon gyakran mértek kiemelkedően magas vérnyomást. A program keretében 22 helyszínen mammográfiás szűrővizsgálatokon összesen mintegy 1700 nő vett részt, akiknek 6,2 százalékánál találták szükségesnek, hogy ismételt vagy kiegészítő vizsgálatokon is részt vegyenek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

A Fidesz mintha kezdené feldolgozni a választási vereséget, de az „újkommunista”, illetve „baloldali” jelzők szitokszóként használata az ellenfélre, illetve a kormányzati gazdaságpolitikára kevés, hiszen csak az idősebbekhez szól, de egyáltalán nem szólítja meg a fiatalokat – vélekedett Nagy Attila Tibor az InfoRádióban. A politikai elemző beszélt a KDNP esetleges Fidesztől való „leválásáról”, valamint Magyar Péter miniszterelnökkel vívott saját személyes szócsatájáról is.

Elfogadták a gyermekvédelmi törvényt is – sorozatban szavaz az Országgyűlés, Magyar Péter máris reagált

Vagyonvédelmi hivatal, médiatanács, ügynökakták – fontos nap a parlamentben. A Fidesz és a KDNP „gendertörvénynek” nevezte és a gyermekvédelmi törvény ellen szavazott, Magyar Péter miniszterelnök rögtön reagált.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Fordulat a Mol gigaüzletében - Mit csinál az árfolyam?

Fordulat a Mol gigaüzletében - Mit csinál az árfolyam?

Komolyabb eladási hullám söpört végig kedden az ázsiai tőzsdéken, miután ismét felerősödtek a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői aggodalmak. Európában ugyanakkor többnyire folytatódik az emelkedés. A magyar tőzsdén az OTP tovább emelkedik, kisebb mínuszban van viszont a Mol, miután Aleksandar Vučić szerb elnök szerint nem zárható ki, hogy Oroszország végül amerikai befektetőknek értékesíti a szerb NIS olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×