Infostart.hu
eur:
364.92
usd:
326.99
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Határozatképtelen volt az SZDSZ, de megtartják júliusban a küldöttgyűlést

Határozatképtelen volt az SZDSZ országos tanácsának (ot) szombati budapesti rendkívüli ülése, de ettől függetlenül meg lehet tartani a párt július 4-re tervezett tisztújító küldöttgyűlését - közölte Fodor Gábor.

Egyszerűbb lett volna, ha szombaton meg tudják hozni a még szükséges döntéseket, de a küldöttgyűlés megtartható és meg is tartják - mondta a lemondását egy hete bejelentő pártelnök.

Néhány döntésről a múlt héten nem szavaztak, s a mostani ülést azért hívták össze, hogy ezekben az "elfeledett ügyekben" döntést hozzanak. Hozzátette: lehetett arra számítani, hogy egy héttel a legutóbbi ülés után nem lesznek határozatképesek, most éppen a határon mozogtak, néhány ember hiányzott ehhez.

Az MTI kérdésére, miszerint a párt Jószolgálati és Etikai Bizottságának állásfoglalása szerint alapszabály-ellenes az országos tanács szombati ülése, azt mondta, a bizottságnak nincs olyan jogosultsága, hogy az alapszabályt ilyen módon értelmezze. Közölte: erről is folyt most vita, de az SZDSZ kialakult joggyakorlata szerint a rendkívüli ülésekre az alapszabály nem tér ki.

Már érkeztek jelölések

Szent-Iványi István, az ot elnöke újságíróknak szintén azt mondta: a testület elnöksége arra jutott, érvényes az a döntés, hogy megtartják a július 4-i tisztújítást. Közölte, hogy a szombati ot-ülésen a részletszabályokról nem tudtak határozatképes döntést hozni, ezért ajánlásokat fogalmaztak meg, amelyeket a küldöttgyűlésnek kell legitimálnia.

Ezek kapcsán elmondta, amennyiben elfogadják a szabályokat és igazolják a küldöttek mandátumát, akkor érvényes küldöttgyűlés jön össze.

Kitért arra is, hogy akár július 4-én helyben is lehet elnökjelöltet állítani, és a küldöttgyűlés fogja eldönteni, hogy kit tekint jelöltnek. Hozzátette: az országos tanács egy olyan nem kötelező érvényű ajánlást fogalmazott meg, amely szerint négy területi választmány vagy kilenc szervezet jelölésével lehessen elindulni az elnöki posztért.

Szintén kérdésre elmondta, már érkeztek jelölések, de nem tudja, hogy ezeket a jelöltek elfogadják-e.

Fodor Gábor a párt sikertelen európai parlamenti választási eredménye után bejelentette, hogy felajánlja lemondását, majd egy hete az ot ülésén le is mondott.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×