Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Kik azok a a szocialista képviselők, akiknek lenne okuk támogatni egy előrehozott választást?

A miniszter szerint Budakalász nem alkalmas a várossá minősítésre. Kik azok a szocialista frakciótagok, akiknek lenne okuk támogatni egy előrehozott választást? Téma a privatizátorok tevékenysége. Szemle hetilapokból.

A HVG e heti számában a települések magasabb közigazgatási címért való küzdelméről ír. Az idén ugyanis 31 nagyközség pályázta meg a városi rangot, azt remélve, hogy 2009-ben nagyvonalúbban osztogatják majd a magasabb rangot. Nem tévedtek nagyot, hiszen a kabinet 20 település előrelépését javasolja az államfőnek.
Az önkormányzati minisztérium által felkért szakmai zsűri eredetileg a pályázók közül csupán hét települést tartott alkalmasnak a városkulcs birtoklására, a legeredményesebbnek Budakalászt, Rácalmást, Igalt, Csákvárt illetve Zsámbékot jelölte meg. A tárcavezető Varga Zoltán a zsűri által alkalmasnak talált települések listájáról lehúzta Balatonkenesét, Beledet, illetve a már említett Budakalászt.

A Heti Válasz ezen a héten azokról a szocialista frakciótagokról ír, akiknek lenne okuk támogatni egy előrehozott választást. A lap szerint nem kevesebb, mint 55 olyan képviselő, lenne, akik nem határolódnának el egy időközi parlamenti voksolástól. A lap kitér Warvasovszky Tihamér ellenzékieskedésére, illetve, hogy Lamperth Mónika még mindig a volt kormányfőn, Gyurcsány Ferencen köszörüli a nyelvét, illetve nevén nevezi Tóth Károlyt is, aki nyíltan az előrehozott választásokért kiált. A Heti Válasz felteszi a kérdést: Vajon a baloldal is az idei voksolásra készül? A lap szerint az élelmesebb párttagok már felmérték, hogy egy elvesztett EP választás után földindulás lehet az MSZP-ben, ezért vált már most szükségessé a 2010-es fővárosi lista jóváhagyása.

A Figyelő e heti számában az úgynevezett privatizátorokról ír. A lap szerint igaz, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. visszautasítja az ellenőrző bizottság lesújtó megállapításait, viszont azzal nem tud mit kezdeni, hogy több vezetője is olyan büntetőügyek főszereplőjévé vált, amik már nyomozati, vagy akár bírósági szakaszban vannak. Az ellenőrző bizottság a vagyonkezelő 2008. évi működését vizsgáló jelentése többek között kitér arra is, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. különböző törvényeket megsértve nem vette nyilvántartásba a megkapott állami vagyonelemeket, és még szabályos átadás-átvétel sem történt.

Hanganyag: Szépvölgyi István

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×