Infostart.hu
eur:
364.01
usd:
325.72
bux:
143086.79
2026. november 6. péntek Lénárd

Gyurcsány lemondott a pártelnökségről

Benyújtotta lemondását Gyurcsány Ferenc az MSZP pártelnöki posztjáról a szombati elnökségi ülésen. A szocialisták az április 5-i kongresszuson választanak új elnököt. Közben hivatalos nyilatkozat nélkül ért véget az MSZP frakcióülése, amelyen sajtóhírek szerint arról tárgyaltak, hogy Bajnai Gordon és Gráf József jelölését terjesztik az SZDSZ elé a későbbi egyeztetéseken.

"Meg tudom erősíteni, benyújtottam a lemondásomat, jövő hét végén új elnököt fog választani a Magyar Szocialista Párt" - közölte Gyurcsány Ferenc az MSZP székházából távozóban.

Gyurcsány Ferencet 2007. február 24-án választották az MSZP elnökévé, és egy héttel ezelőtt, március 21-én további két évre bizalmat szavazott neki a párt kongresszusa. Új elnököt az április 5-i kongresszus választanak a szocialisták.

A kormányfő kiemelte: "egy nagyon tempós, jó időszak" kezdődik. Remélem, hogy sikeres is lesz - tette hozzá a kormányfő.

Az Index értesülései szerint MSZP elnöksége és a megyei elnökök megállapodtak abban, hogy Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztert jelölik kormányfőjelöltnek. Az előzményekről itt olvashat.

A miniszterelnök arról nem nyilatkozott, hogy Bajnai Gordon lesz-e a kormányfőjelölt, de azt mondta, biztosítani tudják a többséget az új jelöltnek. Hozzátette: konzultálniuk kell még másokkal, és egymással is, de a következő 12 órában ki fog derülni, ki a jelölt.

Bajnai Gordon sem erősítette meg, hogy ő a miniszterelnök-jelölt. "Majd kiderül" - közölte.

A pártszékházból kilépő Gyurcsány Ferencet tíz-húsz tüntető árpádsávos zászlókkal, pfujolással és kiabálással fogadta, ezért nem tudott az épület előtt beszállni autójába. A Jókai utcában mintegy 50 rendőr állt sorfalat az úttest két oldalán.

A távozó elnökségi tagok nem nyilatkoztak az újságíróknak.

Frakcióülés Gyurcsány nélkül

Este 10 óra után véget ért az MSZP frakcióülése, amelyen sem Gyurcsány Ferenc, sem Bajnai Gordon nem vett részt.

A frakcióülésen részt vevő több mint száz képviselő az MTI információi szerint arra várt, hogy az MSZP és az SZDSZ vezetése egyeztessen Bajnai Gordon gazdasági miniszter kormányfő-jelöltségéről, de ez egyelőre nem történt meg.

A Képviselői Irodaházat sorra hagyták el a résztvevők, de nyilatkozni senki nem akart a helyszínen várakozó újságíróknak.

Lendvai Ildikó frakcióvezető mindössze annyit mondott, hogy a tárgyalások befejezése után nyilatkozik majd, és arra sem kívánt válaszolni, hogy vasárnap lesz-e hivatalos egyeztetés.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×