Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
325.97
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd

Fodor rendszeresen kikéri Surányi véleményét

Az SZDSZ vezető politikusai egyelőre nem erősítették meg, igaz nem is cáfolták, hogy Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke lehet a pártok kompromisszumos miniszterelnök-jelöltje. Fodor Gábor pártelnök a Surányi Györggyel való keddi megbeszéléséről azt mondta, hogy rendszeresen egyeztet a gazdasági szakemberrel.

Rendszeresen egyeztetek gazdaságpolitikai kérdésekben Surányi Györggyel, az utóbbi időszakban ki szoktam kérni a véleményét - mondta az SZDSZ elnöke a párt ügyvivői testületének és frakciójának keddi ülése után.

Fodor Gábor arról is beszélt, hogy olyan miniszterelnök-jelöltre van szükség, aki hiteles, bizalmat ébreszt, és ki tudja vezetni a társadalmat a válságból. A pártelnök szerint elképzelhetőek olyan jelöltek, akikben meg tudnak állapodni, de neveket nem kívánt mondani, mert úgy vélte, azzal lehetetlenné teszi a jelöltek helyzetét.

Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője azt közölte: több olyan hiteles személy is van az országban, aki képes a kormányzásra, és vállalja a miniszterelnöki posztot a következő egy évre. Hozzátette: a liberális pártnak több jelöltje is van, akit támogatna. Az Inforádió kérdésére, hogy Surányi György lehetne-e a kompromisszumos miniszterelnök-jelölt, Horn Gábor nem válaszolt.

Fodor Gábor az InfoRádió kérdésére, miszerint elképzelhetőnek tartja-e, hogy Surányi György legyen a miniszterelnök, azt mondta: sok minden elképzelhető, de neveket csak akkor fognak mondani, ha erről megállapodás van.

A legjobb megoldás a jelenlegi válságos helyzetben egy olyan válságkezelő kormány lenne, amely azonnal elkezd dolgozni, minden más megoldás, így az előrehozott választás is több hónapos kiesét jelent - fogalmazott a pártelnök, aki hozzátette azt is, lehet, hogy az ország nem tud mást választani csak az előre hozott választást.

Fodor Gábor hozzátette: a szocialistáknak kell miniszterelnököt jelölni, az SZDSZ ebbe nem szól bele, de olyan jelöltre van szükség, aki a liberális párt számára is elfogadható. A pártelnök a csütörtöki határidővel kapcsolatban azt mondta, hogy nincs szó az MSZP-nek adott ultimátumról.

Horn Gábor ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a hét közepéig el kell dönteni, hogy ki legyen a miniszterelnök-jelölt. Az ügyvivő arról is beszélt, hogy ha nem találnak közös, elfogadható jelöltet, akkor végső esetben a palament feloszlatása és az előrehozott választások is elképzelhető.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×