Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
324.79
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Nyáron indul a Margit híd felújítása, késtek az engedélyek

Különböző hatósági engedélyek késése miatt várhatóan egy hónapot csúszik a Margit híd rekonstrukciójának kezdése, így május helyett a nyári szünet elején indulnak a munkálatok - mondta az InfoRádiónak a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója. Nyáry Krisztián hozzátette: a kivitelező céget a híd lezárása előtt néhány héttel közbeszerzési eljárás útján választják ki.

Azért csúszik a Margit híd felújítása, mert a fővárosi önkormányzat számos engedélyt nem kapott meg időben a beszerzendő százból - mondta el az InfoRádiónak Nyáry Krisztián, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója. Hozzátette: nincs szó jelentős csúszásról, mivel a Szabadság híd elkészül a határidőre, május végére, a Margit híd felújítása pedig csak ezután indulhat meg.

Ez az eredeti tervek szerint május 31-én kezdődött volna, most úgy áll, hogy júniusban már lesz kivitelező, és a tanév végével indul a felújítás, pontos dátumot még nem tudott mondani a kommunikációs igazgató. A felújítás ütemtervét a kivitelező készíti el. A hidat 2010 nyarának végéig, az iskolakezdésre kell átadni.

Az EU-t nem érdekli, hogy mikor kezdődik egy beruházás, ha néhány hetes csúszással indul a rekonstrukció, az nem baj, csak készüljön el időre. Büntetés akkor várható, ha a kivitelező önhibájából nem készülne el időben a munkával - vázolta fel Nyáry Krisztián.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×