Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
324.79
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

A Fidesz szerint nem Bokros, hanem az új választás a megoldás

A Fidesz továbbra is az előrehozott választásokban látja a válság megoldását, az SZDSZ pedig még nem döntötte el, hogy támogatja-e az MDF Bokros Lajos miniszterelnöki jelölését.

Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője újságíróknak azt mondta, hogy nem a személyi találgatásoknak van itt az ideje. Mint mondta, kifejezetten rossznak tartaná, ha most újabb és újabb személyekben kezdenének el gondolkozni, mert ehelyett most programokkal, válságkezeléssel kellene foglalkozni.

Arra a kérdésre, hogy aláírják-e a Dávid Ibolya kérdőívét, azt mondta, hogy egyelőre nem tudja, pártja hogyan viszonyul ahhoz és ezt még meg fogják vitatni.

Kérdésre hozzátette, az SZDSZ is úgy gondolja, hogy nem elfogadhatóak a miniszterelnök elképzelései, de a Reformszövetség programja ott van az asztalon, és véleményük szerint arról akár már most is el lehetne kezdeni tárgyalni. Hozzátette, hogy ha törvény formájában rögzítenék a válság kezelésének lehetséges módozatait, akkor lehet gondolkozni azon, "hogy kell-e és milyen személyi konzekvenciákat levonni". Megjegyezte, hogy véleménye szerint egy válság közepén ezt nem lehet fordítva csinálni.

"Nem arról van szó, hogy jöjjön egy újabb csodatevő személy, aki megoldja az összes problémát, hanem arról van szó, hogy van-e elég politikai erő arra, hogy változtassunk" - fogalmazott az ügyvivő.

Kérdésre elmondta, hogy Magyarországon egyszerre van jelen a világgazdasági válság, továbbá egy súlyos strukturális és egy bizalmi válság, amelyeket együtt kell kezelni, és az önmagában kevés, ha másképp hívják a miniszterelnököt.

Hozzátette, hogy a súlyos bizalmi és hitelességi probléma nehezíti a válság kezelését.

Navracsics: "kétségbeesett próbálkozás"

Navracsics Tibor (Fidesz) úgy fogalmazott, hogy "amikor a kamarillapolitika egy-egy újabb fordulataként kormányátalakítás vagy valamilyen konspiráció révén miniszterelnökcsere vetődik fel", a Fidesz különösen fontosnak tartja, hogy egy kormány csak a választók felhatalmazása alapján lépjen hivatalba.

A frakcióvezető szerint Dávid Ibolya jelenlegi javaslata jól mutatja "egy, a létéért küzdő párt kétségbeesett erőfeszítését, hogy valahogy a hatalom közelébe férkőzzön". Hozzátette, a Fidesz szerint, ha kormányváltásra van szükség, akkor az új választás a megoldás.

Arra a kérdésre, hogy abban az esetben, ha Bokros Lajos és Gyurcsány Ferenc között kellene választani, a Fidesz nem akarna-e saját jelöltet állítani, azt mondta, hogy az ilyen "kanapépolitizálás" és a személyi ügyeknek a kulisszák mögötti rendezése nem méltó a magyar politikához.

Hozzátette, Dávid Ibolyának és Gyurcsány Ferencnek is kellően bátornak kellene lennie ahhoz, hogy inkább megkérdezzék a választókat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×