Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
324.83
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

A miniszterelnök nem használja a reform szót, mert attól félnek az emberek

Gyurcsány Ferenc szerint a válság elmúltával muszáj lesz foglalkozni a népszavazáson elutasított rendszerek átalakításával. A miniszterelnök úgy fogalmazott: azért nem használja a reform szót, mert ettől félnek az emberek. A kormányfő erről a közszolgálati televízió Az Este című műsorában beszélt.

A kormányfő a közszolgálati televízióban úgy fogalmazott: most nem foglalkoznak olyan nagy, mély intézményi reformokkal, mint az igazgatási rendszer, az egészségügy vagy az oktatás megújítása, mert az éppen azzal járna, amit el akarnak kerülni, elbocsátásokkal.

Gyurcsány Ferenc szerint azt, amivel most foglalkoznak, vagyis az adó- és a szociális rendszer átalakítását reformnak lehet nevezni, csak mivel az emberek utálják ezt a szót, ezért használják inkább az átalakítás vagy a megújítás kifejezéseket.

A Parlamentben hétfőn bejelentett intézkedéssorozat lényege a kormányfő szerint az, hogy munkahelyeket teremt és munkavállalásra ösztönöz.

Gyurcsány Ferenc úgy véli: a gazdaságélénkítő csomaghoz megszerezhető a parlamenti támogatás. Mint mondja: az SZDSZ és az MDF régóta ilyen típusú reformokat sürgetett.
A miniszterelnök szerint amikor ismét elindul a gazdasági növekedés, akkor újra neki kell állni az egészségügyi, az oktatási és egyéb reformoknak.

Arra a kérdésre, hogy a 200-220 milliárd forintos hiányra hol lát még fedezetet a rendszerben, a kormányfő úgy válaszolt: a 13. havi nyugdíj és a szociális juttatások terén.

A miniszterelnök elmondta: Magyarország valutatartalékai 1-2 évig akkor is elegendőek, ha külföldről semmilyen forrás nem érkezik az országba.

Gyurcsány Ferenc kitért arra, hogy a kormány hamarosan elkészíti a vagyonadóról szóló jogszabályt. Ezután 2009 közepétől 2010 végéig megtörténik a vagyonok, elsősorban az ingatlanok felértékelése, 2011-től pedig három év alatt fokozatosan be is vezetik a vagyonadót.

Az élelmiszerek áfájának csökkentéséről azt mondta: képtelenség szabályozni, hogy melyik élelmiszer melyik kategóriába kerüljön. Hozzátette: közgazdászok szerint is meg kell őrizni az alapkulcs egységességét.

A forintárfolyammal kapcsolatban a kormányfő azt mondta: a kormánynak olyan szerkezet-átalakító reformpolitikát kell folytatnia, amelyet a piacok üdvözölnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×