A közlemény szerint a december elsején elfogadott, a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló törvény módosítása kizárta a jelenleg hatályos szigorú összeférhetetlenségi szabályok alkalmazását bizonyos, az önkormányzatok által a civil szférának nyújtott támogatásokra.
Az államfő szerint azonban az összeférhetetlenség éppen azt szolgálja, hogy a támogatásokat személyes érdek nélkül ítéljék oda. Ezért a köztársasági elnök az Országgyűlésnek írt levelében kifejtette, nem ért egyet azzal, hogy a törvénymódosítás lehetővé tenné a támogatásban részesülők részvételét a támogatási döntés meghozatalában - olvasható a kommünikében.
A hajózási szakértő elmondta, miért nem érzékelhette a becsapódást a szállodahajó legénysége