Infostart.hu
eur:
364.91
usd:
324.64
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Orbán: Nekünk nem csak a revans a fontos

A jobboldal rövid távú célja a kormányzási lehetőség megragadása, ugyanakkor a polgári-keresztény oldal programjának végrehajtásához több idő kell, mint négy év - jelentette ki a Fidesz elnöke a Professzorok Batthyány Köre éves közgyűlése után tartott előadásában.

Orbán Viktor a fővárosi Szent Margit Gimnázium dísztermében, több mint egyórás beszédében azt mondta: bátran be kell vallani, hogy a jobboldal rövid távon arra készül, hogy kormányozza az országot, közép távú célja, hogy a magyar nemzetet újra Európa legműveltebb, legképzettebb nemzetévé tegye, hosszú távon pedig azt akarja elérni, hogy egy öntudatos, egységes, büszke közösséget hozzon létre.

"Nekünk több idő kell, mint négy év, nekünk nem csak egy választási siker, nemcsak a kormányzás lehetősége, nem csak a revans a fontos - mindenki tetszés szerint válogathat ízlése szerint ezekből az okokból - nekünk azért hosszabb távú terveink is vannak, amikhez idő, idő és idő szükséges, ahhoz pedig fenn kell tartani az irántunk meglévő, vagy talán kialakítható bizalmat, tovább, mint négy éven keresztül" - fogalmazott a volt miniszterelnök.

A legnagyobb ellenzéki párt elnöke a hat év ellenzékiségre utalva azt mondta: ezalatt mindannyian sokat tanultak politikáról, szakmáról, erkölcsről, hitelességről. Orbán Viktor biztatónak tartja a jobboldal esélyeit a következő választásokon, de a kétharmados többség megszerzését hamis illúziónak nevezte.

Hangsúlyozta: továbbra is a néppárti politika híve, és őszinte, világos üzeneteket kell küldeni az embereknek, megfelelően általános szinten, és nem szeretné, ha az értelmiség ezt felületes vagy üres kommunikációnak tartaná. Hozzátette: emellett a szűkebb szakmai világban elő kell terjeszteni a szakmai javaslatokat, mert nem lehet megnyerni a választást a szakmai viták megnyerése nélkül.

A Fidesz elnöke komoly veszélyeket lát a jelenlegi kormány válsággal kapcsolatos lépéseiben, szerinte ezeknek társadalmi deklasszálódás lesz a következménye, a középosztály lesüllyed, és a válság 200-250 ezerrel növeli a munkanélküliek számát.

Felértékelődő Közép-Európa

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy jelenleg a világpiac újrafelosztása zajlik, és nemcsak az ázsiai felemelkedő piacért folyik a küzdelem, hanem megjelent az ázsiai kapitalizmus is, mint a nyugati piacokból részesedni akaró erő. Szerinte ez racionális küzdelem lesz, és nem hozza magával feltétlenül új háborúk kialakulását, mert nem katonai szövetségek és nem államok vívják elsősorban ezt a küzdelmet, hanem államok felett álló vállalatbirodalmak.

Úgy vélte, hogy Közép-Európa felértékelődik ebben az új helyzetben, mert a Nyugat nem lesz képes ezt a küzdelmet önmagában megvívni. Ezért szükségesnek nevezte, hogy egy észak-déli tengely mentén, a Baltikumtól Horvátországig egy kereskedelmi, gazdasági, energia- és kultúrpolitikai dimenziójú térség alakuljon ki.

Ennek érdekében egy közös közép-európai fejlesztési bankot kellene létrehozni, emellett autópályákkal helyre kellene állítani a közlekedés észak-déli tengelyét, és egy közös energiabiztonsági alapot kellene alakítani, amely az állami tulajdonban tartott cégek részvényeinek 15-20 százalékát tartalmazná annak érdekében, hogy közösen lehessen fellépni az ellenséges kivásárlásokkal szemben - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×