Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
325.78
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Újraválasztották Dávid Ibolyát

Ismét Dávid Ibolyát választották az MDF elnökévé a párt országos tisztújítógyűlésén. A kihívó nélkül induló eddigi pártelnök újraválasztását a 303érvényesen voksoló küldött közül 207-en támogatták. Dávid Ibolya hatodikelnöki ciklusát kezdheti meg; a pártelnöki kinevezés két évre szól.

A pártelnök azt mondta: a stabil támogatottságot nemcsak személyének szóló bizalomnak tartja, hanem a párt konzervatív fordulatot hirdető programja melletti kiállásnak is.

Dávid Ibolya hangsúlyozta: az új időszakban tiszta lapot szeretne nyitni annak érdekében, hogy a Magyar Demokrata Fórum jól szerepeljen az európai parlamenti, az országgyűlési és az önkormányzati választásokon. Hozzátette: az MDF számításai szerint a párt két-három európai parlamenti képviselőt tud bejuttatni az Európai Parlamentbe, illetve tíz százalékos támogatottságot tud elérni a következő választásokon.

A 22. tisztújító országos gyűlésen megválasztották az elnökség tagjait is.

A rendezvényen részt vett Almássy Kornél volt alelnök, aki szeptember 13-án lépett vissza a jelöltségtől, pénteken pedig az MDF képviselőcsoportja kizárta soraiból, így a pártból is. Almássy Kornél vitatja kizárásának jogosságát.

A párt szombati választmányának ülésére először be sem akarták engedni a hungexpós csarnokba a frakcióból és a pártból pénteken kizárt Almássy Kornélt, akit taps fogadott a teremben.

Sem az ő, sem a budapesti választmány vele együtt érkező tagjainak mandátumát nem igazolták.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×