Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Gyurcsány írása "nem cselekvési terv" a Miniszterelnöki Hivatal szerint

A szakértők, a sajtó és a politikusok Gyurcsány Ferenc adóváltoztatási elképzelését elemzik, amely 4,5 millió forintért a Népszabadságban jelent meg. Ez utóbbi okaként a Kormányszóvivői Hivatal azt közölte: a Megegyezés című írás a következő időszak társadalmi és szakmai vitáihoz kíván alapot adni. A költséget fele-fele arányban állta a kormány és az MSZP.

A miniszterelnök 1000-1200 milliárdos, négy év alatt teljesülő adócsökkentésre tett javaslatot. A program a Népszabadságban, fizetett mellékletként jelent meg.

Az InfoRádió megkereste a Kormányszóvivői Irodát, hogy választ kapjon arra: miért fizetett hirdetésben jelentették meg a kormányfői programot? Az írásbeli válasz szerint a napilap mellékleteként, Megegyezés címmel megjelent program "nem nevezhető politikai filozófiának, és nem is cselekvési terv, inkább e kettő között helyezkedik el, és a következő időszak társadalmi és szakmai vitáihoz kíván alapot adni." Épp ezért jelent meg egy politikai napilap mellékleteként.

Azért esett erre az újságra a választás, mert ez a legnagyobb példányszámú, tehát ezzel juttatják el a legtöbb emberhez, de - jelzi a Miniszterelnöki Hivatalból érkezett elektronikus levél - a cikk elérhető a miniszterelnok.hu, a kormanyszovivo.hu és a magyarorszag.hu internetes oldalakon is.

Azt is közli a Kormányszóvivői Iroda, hogy szabadsága idején, a nyáron folytatott intenzív szakpolitikai egyeztetések, illetve tematikus frakcióülések eredményei alapján foglalta össze Gyurcsány Ferenc a javaslatokat.

A megjelentetés négy és fél millió forintos költségét fele-fele arányban a kormány és az MSZP állta, hisz az írást Gyurcsány Ferenc mindkét, azaz pártelnöki és miniszterelnök tisztségében jegyzi.

A konkrétumokat is tartalmazó adócsökkentési program a MeH válasza szerint, "a következő időszak társadalmi és szakmai vitáihoz kíván alapot adni". Az eddig megjelent szakmai véleményeket úgy lehet összefoglalni, hogy irányuk jó, de mértékük kicsi, és még ennek a csekély adócsökkentésnek sem látszik biztosan a fedezete.

A hazai értékelések mellett londoni feltörekvő piaci elemzők is véleményezték a csomagot. Az ottani reakció óvatos derűlátás, ugyanakkor a finanszírozást illetően a hazaihoz hasonló kételkedés.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×