Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Elvett pénzt ad vissza a kormány a tanároknak

Biztosítottak a tanévkezdés feltételei - mondta Tatai-Tóth András szocialista országgyűlési képviselő. A politikus hozzátette: jövőre csaknem 35 milliárd forinttal növelik az oktatásra fordított összeget, igaz, ez az a pénz, amit korábban a pedagógusok óraszámemelésével takarított meg a kormány.

Nyugodt körülmények között kezdődhet meg az új tanév - mondta az InfoRádiónak Tatai-Tóth András szocialista országgyűlési képviselő.

A politikus azt is közölte: jövőre visszakerül a közoktatásba az a pénz - körülbelül 35 milliárd forint -, amelyet a pedagógusok óraszámának növelésével a költségvetés kivont rendszeréből.

A pedagógusok ebből célzott, nem a rendszerben szétterített, kis összegű béremelést kapnak: a bértábla-korrekció alapján az egyetemet végzett pedagógusok 32, a főiskolát végzettek 20 ezer forinttal keresnek majd többet - magyarázta Tatai-Tóth András.

Ez az emelés a régóta a pályán lévő pedagógusokat nem érinti - ismerte el a szocialista politikus, majd hozzátette: a Nemzeti Kerekasztal, az Oktatási Kerekasztal és több kutatás szerint a tehetséges fiatalok távol maradnak a tanári pályától, ha a kezdők bérét nem korrigálják.

A már pedagógusként dolgozók bérét is ennek megfelelően igazítják ki - fűzte hozzá a szocialista politikus.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×