Infostart.hu
eur:
363.07
usd:
314.21
bux:
150085.09
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Liftet már a háromemeletes házakba is!

Szeptember közepétől megváltoznak az építési előírások, így a jövőben kényelmesebbek, élhetőbbek lesznek a lakások - írja a Világgazdaság.

A szeptember 12-én hatályba lépő új szabályozás szerint a legkisebb szoba mérete sem lehet nyolc négyzetméternél kisebb, a lakás egyik szobájának - konyha és étkező nélkül - legalább 17 négyzetméternek kell lennie, a háromemeletes épületekbe is liftet kell szerelni, a hatlakásosnál nagyobb házakba pedig - 2013-tól - garázst kell építeni.

Új szabály az is, hogy az otthonok legalább egyik hálószobájának "benapozottnak" kell lenni, azaz február 15-én minimum egy órán át be kell sütnie a napnak.

Fontos változás továbbá, hogy a jövőben nem lehet építkezni a gyorsforgalmi utak tengelyétől számított 250 méteres távolságon belül, a főutaknál 50 méterben szabták meg e terület szélességét.

Egyes elemzők szerint mindezek megdrágítják majd a lakásokat, mások viszont úgy látják, a piaci túlkínálat miatt nemigen tudják majd érvényesíteni áremelkedési szándékaikat az ingatlanfejlesztők.

Címlapról ajánljuk
Friedrich Merz vesztét okozhatják a személycseréi – szakértő

Friedrich Merz vesztét okozhatják a személycseréi – szakértő

Bauer Bence szerint a német kancellár saját pozíciója erősítése végett vágott bele személycserék sorába maga körül, de ebbe nem vont be túl sok mindenkit, ami a vesztét okozhatja ősszel, amikor három tartományi választási választás döntő üzenet lehet a pártok közötti erőviszonyokról. Íme a lehetséges forgatókönyvek.

Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz–KDNP indítványt. Sulyok Tamás államfő eltávolítása, az országgyűlési képviselők időkorlátja és az alkotmánybírák korhatára ügyében még nincs döntés.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×