Infostart.hu
eur:
362.95
usd:
314.17
bux:
150416.15
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Navracsics: Csak az őszinte beszéd teszi hitelessé a politikust

Az államnak a közösség szolgálatában kell állnia - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője a balatonfüredi augusztus 20-i ünnepségen. Navracsics Tibor úgy vélte: csak az őszinte, egyenes beszéd teszi hitelessé a politikai vezetőket.

Az ellenzéki politikus azt mondta: amikor Szent István ezer évvel ezelőtt létrehozta a keresztény, magyar államot, akkor nem saját hatalmát akarta intézményesíteni. Azért cselekedett így, mert hitt abban, hogy csak az állam jelentheti azt a szervezeti keretet egy közösség számára, amely a továbbélését biztosítja.

Az állam azonban nem önmagában való, és fennmaradni is csak akkor tud, ha a közjót szolgálja, és ha az állam irányítói őszinteséggel, igaz politikával szolgálják, nem pedig hazugsággal szerzik meg az emberek bizalmát - fejtette ki Navracsics Tibor, hangsúlyozva: csak az őszinte, egyenes beszéd jelenti a vezetők legitimációjának alapját.

A Fidesz frakcióvezetője szerint ha az állam nem ilyen, akkor nem csak hogy széthullhat, de magát a közösséget is leronthatja.

"Ha az állam csak arra jó, hogy önös érdekek mentén a hatalmon lévők zsákmányát gyarapítsa, akkor csak úgy tudja fenntartani a hatalmát, hogy viszályt szít a közösségekben" - fogalmazott a parlamenti képviselő.

Navracsics Tibor szerint az állam akkor szolgálja a közösség érdekeit, ha fajra, nemre, felekezetre, származásra és osztálybeli hovatartozásra való tekintet nélkül mindenkinek kínál valami jót.

Az állam feladata az, hogy a kibékíthetetlennek tűnő ellentéteket elsimítsa, teremtse meg a béke és a rend alapjait egy közösségen belül, függetlenül attól, hogy a közösség tagja éppen a baloldalhoz vagy a jobboldalhoz tartozik - hangsúlyozta a politikus a balatonfüredi ünnepségen.

Címlapról ajánljuk
Friedrich Merz vesztét okozhatják a személycseréi – szakértő

Friedrich Merz vesztét okozhatják a személycseréi – szakértő

Bauer Bence szerint a német kancellár saját pozíciója erősítése végett vágott bele személycserék sorába maga körül, de ebbe nem vont be túl sok mindenkit, ami a vesztét okozhatja ősszel, amikor három tartományi választási választás döntő üzenet lehet a pártok közötti erőviszonyokról. Íme a lehetséges forgatókönyvek.

Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz–KDNP indítványt. Sulyok Tamás államfő eltávolítása, az országgyűlési képviselők időkorlátja és az alkotmánybírák korhatára ügyében még nincs döntés.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×