Infostart.hu
eur:
363.35
usd:
315.02
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

A diákok elhanyagolják a diplomához szükséges nyelvvizsgát

A felsőoktatásban végzett hallgatók egy része azért nem tudja átvenni diplomáját, mert nincs nyelvvizsgája. Az Oktatási Hivatal elnöke az InfoRádiónak elmondta: vizsgálják, hogyan lehetséges ez, ugyanis a nyelvvizsga évek óta követelmény, vagyis a diákoknak tisztában kell lenniük ezzel. Bakonyi László szerint az oktatás minden szereplőjének foglalkozni kell a kérdéssel. Ugyanakkor javuló tendencia látszik: az idén felvett hallgatók 47 százaléka már a középiskolában megszerezte legalább a középfokú nyelvvizsgát.

Az Oktatási Hivatal elnöke az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta: pontos válasz nincs arra, hogy a hallgatók 10-30 százaléka miért kerül ki úgy az egyetemekről és főiskolákról, hogy nincs nyelvvizsgájuk.

Bakonyi László szerint a diákok nem fordítanak megfelelő energiát a nyelvtanulásra, és nem tartják szinten, vagy elfelejtik a középiskolában megszerzett nyelvtudást.

A szakértő úgy véli: erre a kérdésre minden köz- és felsőoktatási szereplőnek oda kell figyelnie, és vizsgálni kell, miért alakult ki ez a helyzet, hogyan lehet megsegíteni a hallgatókat.

Bakonyi László elmondta: azokkal a hallgatókkal van gond, akik nem szereztek nyelvvizsgát a középiskolában, vagy olyan szakterületen tanulnak, ahol a felsőoktatási intézmények több nyelvvizsgát várnak el.

Hozzátette: azok közül, akik a nyelvtudást igazoló papír hiányában nem tudják átvenni a diplomájukat, sokan egy-két éven belül megszerzik a szükséges vizsgát.

Többen azonban oklevél nélkül is el tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon, mert vannak olyan állások, ahol tolerálják, hogy az illetőnek papírja ugyan nincs, de szakképesítése van - hangsúlyozta a Bakonyi László.

Hanganyag: Szabó Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×