Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Súlyos sérüléseket szenvedett az unoka és a nagymama

Súlyos sérüléseket szenvedett az az asszony, akit unokájával együtt kijelölt gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy autó kedden Budapesten, a Városligetnél - közölte a rendőrség az MTI-vel. A Madarász utcai Gyermekkórház tájékoztatása szerint a 4 éves kislány is súlyosan megsérült. A kerület polgármestere a fokozott ellenőrzés kiterjesztését kérte a rendőrségtől.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: a nő és unokája a Kós Károly sétányon ment át a zebrán, amikor egy személygépkocsi elütötte őket.

Hujber Éva az elsődleges információk alapján még arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az asszony súlyos sérüléseket szenvedett, de a kislánynak nem esett baja.

A Madarász utcai Gyermekkórház ugyanakkor később azt közölte: a 4 éves kislány az intenzív osztályon fekszik, állapota súlyos, de stabil. Nagymamáját az Árpád Kórházban ápolják, ahol a távirati irodának megerősítették, hogy az asszony sérülései súlyosak.

Zugló polgármestere arra kérte a kerület rendőrkapitányát, hogy terjessze ki a fokozott közlekedésbiztonsági ellenőrzést a Kós Károly sétány gyalogos-átkelőhelyeire is. Weinek Leonárd az MTI-hez eljuttatott közleményében hozzátette: a kerületi rendőrséggel korábban megállapodást kötöttek a fokozottabb ellenőrzésről, amelynek köszönhetően csökkent a szabálysértők száma, de a Városligetben továbbra is sok a szabálytalankodó autós.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×