Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.88
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Mozdulnak az életmentő szervezetek Kolonics György halála után

Kolonics György olimpiai bajnok halála kellett ahhoz, hogy lajstromba vegyék az országban fellelhető életmentő készülékeket. Az orvosok évek óta hangoztatják, hogy automata defibrillátorokat kellene kihelyezni az edzések helyszínére, sőt a nagyobb üzemekbe, hivatalokba, áruházakba és közlekedési állomásokra is. A kardiológusok már az általános iskolásokat is megtanítanák az életmentésre, a Vöröskereszt pedig kistelepüléseken élő családok tagjait oktatja az elsősegély-nyújtásra.

Kolonics György életét talán megmenthette volna egy defibrillátor, a Csepel SC vízi telepén azonban nem volt ilyen készülék. Ezentúl talán lesz majd, Gyenesei István sportért felelős önkormányzati miniszter ugyanis utasította a Sport Szakállamtitkárságot, hogy a Sportegészségügyi Intézettel együtt vegye számba azokat az edzőhelyeket, ahol szükség lenne életmentő készülékre.

A központi edzőtáborokban már vannak ilyen berendezések - közölte Elbert Gábor szakállamtitkár.

Gorove László, az Országos Mentőszolgálat főigazgató-helyettese ugyanakkor azt mondta: máshol is szükség lenne rájuk.

A világon mindenütt arra törekednek, hogy a laikusok által is kezelhető félautomata defibrillátorok minél több helyen legyenek hozzáférhetők. Nemcsak üzemekben, hanem nyilvános helyeken, bevásárlóközpontokban, repülőtereken, vonatkocsikban, mindenütt, ahol sokan fordulnak meg, többek között idősek, vagy nagy erőkifejtésnek kitett emberek, sportolók - fejtette ki a szakember.

Hiába van azonban defibrillátor, ha nincs, aki ért az újraélesztéshez. Ma Magyarországon csak minden tizedik bajba jutott részesül elsősegélyben a mentők kiérkezése előtt.

A Magyar Vöröskereszt ezért idén megkezdi egy hálózat kiépítését, melynek segítségével több orvos nélküli kistérség is szakszerű ellátáshoz juthat - mondta korábban az InfoRádióban Harrach Gábor, a szervezet kommunikációs igazgatója. Õsztől ötvenöt kistelepülésen, főként a Dunántúlon és az Északi-középhegységben indul el ez a képzés.

A Magyar Kardiológusok Társasága már az általános iskolák alsó tagozatában oktatná az újraélesztést és a defibrillátor használatát. A fejlett országokban ez már a tananyag része - mondta a távirati irodának Kiss Róbert Gábor, a társaság főtitkára.

Nagy András, a Magyar Nemzeti Szívalapítvány kuratóriumának elnöke arról tájékoztatott, hogy egy adatbázis felállításán dolgoznak, amely nyilvántartja az ország közterületein fellelhető mintegy ezer defibrillátort.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Grönland inkább Izland, mint Amerikai Virgin-szigetek

Grönland inkább Izland, mint Amerikai Virgin-szigetek

Az elmúlt napokban Grönland neve hirtelen a nagyhatalmi politika fókuszpontjába került. Washington egyre nyíltabban beszél szükségszerűségről, Koppenhága és Nuuk pedig szokatlan keménységgel mond nemet. A történelem pedig arra tanít minket, hogy motivált eladó nélkül ritkán van üzlet.

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×