Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Zöld Pardon: élesedik a közterület-használati ügy a XI. kerületben

Két budai szórakozóhely közterület-használata ügyében a XI. kerület jegyzőjéhez fordult csütörtökön Kupper András, a Fidesz újbudai frakciójának vezetője és Sölch Gellért helyi önkormányzati képviselő. A politikusok szerint a Rio és a Zöld Pardon nagyobb közterületet foglal el, mint amekkorára joga volna. Molnár Gyula (MSZP), a kerület polgármestere úgy reagált, hogy a szórakozóhelyekkel a Fidesz-vezetés alatt kötött szerződést az önkormányzat.

A jegyzőnek elküldött levélben, amelyet az MTI-hez is eljuttattak, az olvasható, hogy az önkormányzat milliárdos bevételektől esett el amiatt, hogy az említett szórakozóhelyek nem a vendéglátóteraszok besorolásának megfelelő négyzetméterárat fizettek, hanem annak csak ötödét.

A Rio és a Zöld Pardon a valóságban a közterület-használati szerződésében meghatározott 1.500 négyzetméternek legalább négyszeresét használja a közterületből - tették hozzá.

A levél írói azt várják a kerület jegyzőjétől, hogy állítsa helyre a törvényes állapotot, rendelje el a birtokvédelmet és a szórakozóhelyek üzemeltetőitől "kényszerítse ki" az elmaradt bevételeket.

A levélben foglaltak szerint Molnár Gyula szocialista polgármester visszautasította a Fidesz-frakció azon javaslatát, hogy állítsanak fel vizsgálóbizottságot az ügy kivizsgálására, ezért fordultak végül a jegyzőhöz.

Molnár Gyula, a XI. kerület polgármestere csütörtökön este az MTI-nek elmondta: az említett szórakozóhelyekkel még 2001-ben a Fidesz által vezetett önkormányzat kötött szerződést, "mi ezt a szerződést örököltük" - tette hozzá.

A polgármester szerint politikai indíttatású támadásról van szó a kerületi Fidesz vezetőjének részéről.

Címlapról ajánljuk

Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Ennél kínosabb talán nincs is az adatlopások történetében: egy hackercsoport feltörte az internetes kalózok után nyomozó FBI rendszerét, és azt állítja: az összes ügynök neve, címe és nyomozása a birtokába jutott. A támadók bizonyítékként megosztották 22 ember adatait.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Janisz Varufakisz: Az AI tönkre fogja tenni a kapitalizmust

Janisz Varufakisz: Az AI tönkre fogja tenni a kapitalizmust

Vajon buborék-e a mesterséges intelligencia? Azt mondják, minden attól függ, hogy a technológiába fektetett hatalmas összegek jelentősen növelik-e majd a termelékenységet. Az optimisták meg vannak győződve arról, hogy a jövőben óriási termelékenységnövekedés következik be, még akkor is, ha piaci korrekcióra lesz szükség ahhoz, hogy a jelenlegi fellendülésből a túlzott várakozásokat lefaragják. A pesszimisták – a Goldman Sachs-os Jim Covellótól kezdve az MIT professzoráig, Daron Acemogluig – kételkednek ebben. Az optimisták és a pesszimisták azonban egyaránt egy olyan téves elképzelésből indulnak ki, amelyet én az AI termelékenységi illúziójának nevezek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×