Infostart.hu
eur:
364.04
usd:
315.56
bux:
149760.91
2026. augusztus 12. szerda Klára

Balsai: Helyén van a gyülekezési törvény

A gyülekezési törvény módosításának csak akkor van értelme, ha egyszerűsödik a rendezvények, tüntetések bejelentésének módja - mondta az InfoRádióban az Országgyűlés Alkotmányügyi Bizottságának fideszes tagja. Balsai István volt igazságügyi miniszter szerint az Alkotmánybíróság azon döntése, amely a spontán gyülekezés védelmét mondta ki, helyre teszi az 1989-ben elfogadott gyülekezési törvényt.

Egy szakértő egyszer azt mondta, hogy eddig a döntésig ez volt Európa legszigorúbb gyülekezési törvénye, ez volt a legkevésbé jogállami az európai példákhoz képest. Most ez helyre került - értékelte az InfoRádió Aréna című műsorában az Országgyűlés Alkotmányügyi Bizottságának fideszes tagja az Alkotmánybíróság azon májusi határozatát, ami a spontán gyülekezés védelmét mondta ki, és azt, hogy a gyülekezési jogot a bejelentési kötelezettség korlátozhatja.

Balsai István szerint a döntés előtt számos rossz példa volt arra, hogy békés emberek gyűlését a hatályos gyülekezési jog szerint fel kellett oszlatni. A volt igazságügyi miniszter az őszödi beszéd utáni spontán tüntetést hozta fel példának.

A fideszes politikus az MSZP azon javaslatáról, miszerint egyeztetni kell a gyülekezési törvény módosításáról, elmondta: az elmúlt évek során 3 igazságügyi miniszter tűzte ki ezt célul.

Hozzátette: általában egy csomagot tesznek le, amiben ha lenne is megfontolható elem, azért nem tudják azt elfogadni, mert a javaslatcsomagban vannak olyan részek, amivel nem tudnak egyetérteni, például hogy 22 óra után nem lehet hangoskodni.

Ennek semmi köze az éppen hivatalban lévő igazságügyi miniszterhez, mert ez inkább a rendőri vezetők jogalkotása - véli a politikus.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

A 3-as metró harminchat évvel ezelőtt érte el Újpest-Központot, ám a tervek ellenére sosem folytatták. A BKK előkészítette a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának engedélyezési terveit, és a kormány által júliusban meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv tartalmazza a metróvonal meghosszabbítását, első szakaszként Rákospalota-Újpestig. Sok feladat van, a határidő rövid, és a két új megállóval nem jönnek majd új szerelvények.

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Fenyegető üzenetet küldött Putyin a Nyugatnak, Novorosszijszkban csapott le Ukrajna – Háborús híreink szerdán

Fenyegető üzenetet küldött Putyin a Nyugatnak, Novorosszijszkban csapott le Ukrajna – Háborús híreink szerdán

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Csendes-óceáni Flottánál tartott szerdai látogatásán kilátásba helyezte, hogy amennyiben nyugati hajók lefoglalnak orosz kereskedelmi hajókat, Moszkva hasonlóképpen fog válaszolni nemcsak ugyanazon a vizeken, hanem bárhol, beleértve a Csendes-óceánt is. Az orosz elnök „kalózkodásnak” és „rablásnak” nevezte a nyugati terveket az orosz hajók lefoglalására. Szerdára virradóra robbanásokat hallottak a Fekete-tenger partján lévő orosz városban, Novorosszijszkban. A lezuhanó dróndarabok lakóépületeket is eltaláltak, egy gyermek életét vesztette. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×