Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

A parlamenti pártok elutasítják a melegfelvonulás résztvevőit ért támadásokat

A Fidesz és az MDF is elutasítja a szombati melegfelvonulás résztvevőit ért támadásokat. A főpolgármester azt közölte: a rongálók több millió forint kárt okoztak a fővárosnak.

A Fidesz elutasítja a gyűlöletkeltés és az erőszak minden formáját - közölte a párt parlamenti frakcióvezetője.

A Navracsics Tibor által aláírt közlemény szerint ugyanakkor a Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy a kisebbségi kormány tehetetlensége miatt a rendőrség továbbra sincs abban a helyzetben, hogy biztosítani tudja a köznyugalmat.

Hock Zoltán, az MDF elnökhelyettese azt mondta, elutasítják, és mélységesen felháborítónak tartják a történteket, mert, mint fogalmazott, az erőszakot semmivel nem lehet igazolni. Hozzátette: a politikának a rendőrséget hagynia kellene dolgozni.

Demszky Gábor főpolgármester közleményében azt írta, az ellentüntetők több millió forint kárt okoztak Budapestnek, miután megrongálták a városligeti öntözőrendszert, letaposták a Koós Károly sétány virágait és az '56-osok terén felszedték a díszburkolat egy részét, valamint súlyos károkat okoztak Magyarország nemzetközi megítélésének.

Szombaton az MSZP és az SZDSZ fejezte ki szolidaritását a megtámadottakkal. Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője azt mondta, hogy ugyanazok az emberek támadtak rá a budapesti melegfelvonulás résztvevőire, akik a szélsőjobboldali politikai megmozdulásokon vesznek részt. Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke a Magyar Köztársaság szégyenének nevezte a melegfelvonulás résztvevőit ért támadásokat.

Budapesten 57 embert állítottak elő a szombati melegfelvonulás ellen tüntetők közül hivatalos személy elleni erőszak, garázdaság, valamint rongálás miatt. Előbb az Oktogonnál, majd a Liszt Ferenc térnél és a Hősök terén vetettek be könnygázt valamint vízágyúkat a hatóságok, hogy megfékezzék a köveket és Molotov-koktélokat dobáló randalírozókat. Tizenkét rendőr sérült meg, közülük kettőt savval öntöttek le.

Címlapról ajánljuk
Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor beszélt az okokról és a megoldási lehetőségekről, valamint az új feladataikról és arról is, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Itt lehetnek a következő nagy befektetési sztorik – A piac még nem árazott be mindent!

Itt lehetnek a következő nagy befektetési sztorik – A piac még nem árazott be mindent!

Hol vannak még olyan befektetési lehetőségek, amiket nem fedezett fel teljesen a piac? Október 21-én a Portfolio Investment Day-en erre is keressük a választ. Pletser Tamás, az OTP Alapkezelő senior portfóliómenedzsere és Molnár Péter, az Erste Investment nyersanyagpiaci specialistája mutatja meg, milyen lehetőségeket teremthetnek az energiapiacot felforgató folyamatok, és mik azok az energetikai és nyersanyagpiaci befektetések, amikben még komoly potenciál lehet. A konferencián Magyarország vezető befektetési szakemberei és ismert milliárdos üzletemberek is konkrét ötleteket hoznak, a részvényektől és állampapíroktól az energián és nyersanyagokon át egészen a bitcoinig és az ingatlanig. A konferencián van lehetőség az ingyenes részvételre, a program itt érhető el, a regisztráció pedig itt. Portfolio Signature előfizetők díjmentesen vehetnek részt az eseményen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×